nagykunok bálja

2020.03.09. 11:30

Csukás Istvánra emlékeztek, elismeréseket adtak át Kisújszálláson

Szombaton tartották a nagykun városban a hagyományos, immár tizenkilencedik Nagykunsági Hagyományőrző Bált.

Munkatársunktól

A történelmi zászlók érkezése a Nagykunsági Hagyományőrző Bálra

Fotó: Szepesi Jenő

A Városháza felújított Dísztermét megtöltő vendégek először a Nagykun Nádor Huszárbandérium tagjai által, Nagy István tárogatókíséretével behozott történelmi zászlók előtt fejezték ki tiszteletüket, majd Kecze István polgármester és dr. Berkó Attila kormánymegbízott köszöntője hangzott el. A rendezvényen, melyet F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő is megtisztelt jelenlétével, gróf Teleki Pál gondolatával,

„Magyarságunk bennünket összekapcsol, …nemzedékek öntudata, akarata és hagyományai…”

emlékeztek meg a száz esztendeje ránk kényszerített trianoni békediktátumról.

Szintén méltatták a város nagy szülöttének, a közelmúltban elhunyt Csukás István írónak a Nemzet Művészének emlékét is. A Nagy Gizella tanárnő vezette '48-as Olvasókör Népdalköreinek szép műsorát követően jász- és kunkapitányok jelenlétében elismeréseket adtak át.

A történelmi zászlók érkezése a Nagykunsági Hagyományőrző Bálra
Fotó: Szepesi Jenő

A Nagykunkapitányok tanácsa alapította Illéssy János Díjjal, Györfi Sándor Kossuth díjas szobrászművész, hagyományőrző jászkun főkapitány felajánlásával ebben az évben Laczkó Tóth Bertalanné Nagy Mária gimnáziumi tanárnő, Kunmadaras város díszpolgára és az Új Néplap újságírója, Szathmáry István munkásságát ismerték el. A döntéseket Horváth György emeritus nagykun kapitány ismertette.

Laczkó Tóth Bertalanné tanítványai sorozatosan kiváló helyezéseket értek el országos versenyeken, pedagógusi tevékenységét a Munka Érdemrend Ezüst fokozatával, az Év Tanára címmel, és a Matastik-gyűrű szakmai díjjal és a díszpolgári címmel ismerték el. Nyugalomba vonulása után szülővárosa, Kunmadaras szolgálatában megalapította a Kunmadarasi Honismereti Egyesületet, tagja a Kunmadarasi Értéktár Bizottságnak, számos kiadvány szerkesztője. A nagykun kapitányok a szülőföld szolgálatában, hosszan tartó, kimagasló színvonalon végzett munkájáért ítélték meg egyöntetűen számára az Illéssy János Díjat.

Munkatársunk az adományozás indoklása szerint a Nagykunság és az egykori Hármas Kerület kultúrájának hosszú ideje tartó elkötelezett szolgálatával vált méltóvá az elismerésre. A vacsorával, tánccal folytatódó est jó további hangulatáról a Deciband zenekar gondoskodott.

Tóth Bertalanné Nagy Mária gimnáziumi tanárnő veszi át az elismerést Györfi Sándor Kossuth díjas szobrászművész, hagyományőrző jászkun főkapitánytól.
Fotó: Szepesi Jenő
Szathmáry István (középen) , az Illéssy János Díj kitüntetettje Horváth György (balra) emeritus nagykun kapitány méltatását hallgatja
Fotó: Szepesi Jenő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában