művészet

2020.03.11. 19:00

Megnyílt a Hamza Stúdió jubileumi kiállítása Jászberényben

Hamza Stúdió 20 – Akkor és most címmel nyílt meg nemrég a stúdió alapító tagjainak jubileumi kiállítása a Hamza Múzeum és Jász Galériában.

Illés Anita

A Hamza Múzeum ad otthont a tárlatnak

Fotó: Gémesi Balázs

– Egy művészeti galéria önmagában is kuriózumnak számított a kilencvenes években a városban – emlékezett vissza köszöntőjében Farkas Edit, a múzeum igazgatója. – De azzal a felajánlással és azzal a céllal, amivel a Hamza házaspár útjára indította a múzeumot, mindenképp irányt mutattak az őket követő nemzedéknek. Céljuk az volt, hogy az intézményben dolgozók a Jászság művészeti életét kutassák, publikálják azt és tegyék élővé a hagyatékot – tette hozzá, majd beszédében felidézte a gyűjtemény történetét.

Méltatta az egykori igazgató, B. Jánosi Gyöngyi munkásságát, aki mindent megtett a célok elérése érdekében, és aktív közösséget formált a képzőművészekből. A gyermekeknek alkotótáborokat szervezett, a fiatal felnőtt korosztályhoz pedig a Hamza Stúdió létrehozásával talált utat.

A Hamza Múzeum ad otthont a tárlatnak
Fotó: Gémesi Balázs

A képzőművészeknek húsz évvel ezelőtt, 2000-ben nyílt meg az első kiállításuk a millennium tiszteletére. Az évforduló alkalmából március elsején újra összejöttek nosztalgiázni. B. Jánosi Gyöngyi nem tudott részt venni a kiállításon, ezért levélben köszöntötte a stúdió alkotóit. Az alapító tagok Balla Orsolya, Bartus Kinga, Beluzsár Csaba, Nagy Ildikó, Demény Andrea, Fehér Judit, Kovács Zsigmond, Kugler Erika, Máté Eszter, Palkovics Edina, Szabó Lívia és Szőke Henz Nóra voltak.

A Hamza Stúdió utolsó nagy tárlatát 2014-ben rendezték meg Visszapillantó címmel a Szikra Galériában. A következő évben pedig a közösség akkori tagjai és néhány művészetpártoló összefogtak és létrehozták a Jövőkép Alkotók Egyesületét. Céljuk, hogy a vizuális művészetek terén iskolán kívüli oktatási, környezettudatos és innovatív projekteket valósítsanak meg.

Farkas Edit az idei jubileumi tárlattal kapcsolatban elmondta, hogy nem tematikában gondolkodtak, hanem inkább egy akkor és most állapot tükrözésében. Így kaphatott helyet az új alkotások mellett a már múzeumi gyűjteményben található kollekció is.

A kiállítás március 31-ig megtekinthető a múzeum nyitvatartási idejében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában