Jótékonyság

2020.03.28. 07:00

Nyárfákat és virágokat ültettek Jánoshida köztereire

Varga Antal, a Jászság füttymestere idén immár tizenötödik alkalommal szervezte meg a Jánoshidai Előadók Jótékonysági Estjét.

Illés Anita

A kulturális, szórakoztató programmal ezúttal a XXVI. Jász Világtalálkozó megrendezését támogatták a szervezők, a fellépők és a közönség.

(Azóta kiderült, az eseményt idén nem rendezik meg, 2021-re halasztják.)

Az est bevételének egy részéből a szervező száz darab nyárfacsemetét vásárolt. A facsemeték elültetését és gondozását pedig Varga Zoltán vállalta el. A nyárfák a Berek utca végén található gödröt veszik körbe. A településen folyamatos a közterületek rendezése, a helyiek ásót, gereblyét, metszőollót ragadnak, hogy még szebbé tegyék a községet. Ebben a munkában a lakosok és a civil közösségek is aktívan részt vesznek.

A HIDI Nyugdíjas Klub tagjai nemrég a premontre-i rendház előtti buszforduló területét tették rendbe, ahová több mint nyolcvan levendulapalántát ültettek el. Önkéntesek pedig a második világháborús emlékmű parkjában helyeztek ki ugyanilyen növényeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában