Régészet

2020.03.16. 07:00

Országos viszonylatban is rendkívülinek számít a madarasi lelet

Kunmadaras határában két évvel ezelőtt több mint tízkilónyi, zömében 16. századi éremkincset tártak fel a kutatók. A lelet vizsgálata tovább zajlik, a kutatások mostani állásáról Nagy Zsoltot, a Damjanich János Múzeum régész-numizmatáját kérdeztük.

Hartai Gergely

Nagy Zsolt szerint jó állapotban maradtak ránk a veretek. Az egyik darabot lapunknak is megmutatta a szakértő

Fotó: Hartai Gergely

– Nyár óta hogyan alakult a leletanyag vizsgálata?

– Jelenleg a tavaly nálunk járt lengyel kutatóhölgy, Barbara Zajac eredményeit dolgozzuk fel. Folyamatosan egyeztetünk a kutatási eredményekről. Lehetőségünk nyílt arra is az elmúlt hónapokban, hogy természettudományos vizsgálatokat végezzünk. Elkészítettünk ugyanakkor egy, a témához kapcsolódó kiadványt is, amely a múzeum honlapján ingyenesen elérhető.

Nagy Zsolt szerint jó állapotban maradtak ránk a veretek. Az egyik darabot meg is mutatta a szakértő
Fotó: Hartai Gergely

– A látogatók megtekinthetik-e valamikor a kunmadarasi pénzeket?

– Természetesen. Terveink szerint április 29-től augusztus végéig látható lesz az éremegyüttes a Damjanich János Múzeum első emeleti, időszaki termében. Itt a kunmadarasi éremleleten kívül több más, jórészt megyei, illetve egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, kölcsönben lévő lelet tekinthető majd meg. A kiállításon tulajdonképpen a török kor vereteit mutatnánk be. Fontosnak tartjuk ugyanis kihangsúlyozni a korszak gazdasági hátterét, s benne a pénz miliőjét. Sajnos nagyon keveset beszélünk arról, hogy az akkor élő emberek hogyan éltek, mivel fizettek, vagy egyáltalán használtak-e pénzt. Mivel az érmék érintetlenségük okán különösen szép, esztétikus állapotban maradtak fenn, szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy ebből az érdeklődők is sokat lássanak.

– Többeket érdekel megyénkben, hogy vajon hogyan kerülhetett hozzánk egy lengyel éremkincs…

– Az a tapasztalat, hogy minél különlegesebb egy lelet, annál nehezebb az elrejtő személyét, az elrejtés körülményeit és annak okát megtudni. Ez a helyzet áll fenn a kunmadarasi darabok esetében is. Tudjuk, hogy az ország keleti felében és Erdélyben rengeteg lengyel pénzt használtak a magyar aprópénzek hiánya miatt. A leletanyagban nagyon sok kis értékű garas, félgaras és hármas garas fordul elő. Ezeket egyébként nap mint nap használták az emberek. Hogy miért éppen Kunmadaras határában és miért ekkora mennyiségben kerültek elő a pénzek? Erre egyelőre nehéz pontos választ adni. Egyetlen dolog azonban biztos: nem tipikus, vagyonképzésre szánt éremegyüttesről beszélhetünk. Ezt a tényt egyebek mellett az alacsony címletek támasztják alá.

– Ha a leletet hazai vagy európai viszonylatban vizsgáljuk, mit mondhatunk, mennyire számít egyedinek?

– Országos viszonylatban nem kérdés, rendkívüli a többkilónyi lelet. Vannak ugyanebből a korszakból származó, nagy darabszámú érmekincsek Magyarországon, de hogy valami ennyire homogén legyen, az nagyon ritka. A lengyel kutatásokból pedig az derül ki, hogy ilyen mennyiségű pénz egy helyen még Lengyelországban sem megszokott. Az eddigi vizsgálataink egyik legfontosabb eredménye, hogy az érmék által nemcsak a magyar, de a lengyel pénzpolitika változásait is nyomon tudjuk követni. Így például azt, hogyan változtak a címletek, vagy hogy az adott időszakban milyen jogszabályok születtek.

Fotó: Hartai Gergely

Két évvel ezelőtt fedezték fel

A lengyel éremkincset 2018 májusában, Kunmadaras határában, egy gabonasiló építése közben fedezték fel. A kutatás kezdeti szakaszában arról számoltak be a kutatók, hogy az érmék közül a legidősebb egy félgaras, ami IV. Jagelló Kázmér uralkodására, azaz az 1400-as évek második felére tehető. A legfiatalabb darab pedig III. Vasa Zsigmond lengyel király hármas garasa 1591-ből. A garasok főként a mohácsi csata utáni esztendőben, azaz 1527-ben kezdődnek. Vannak azonban későbbiek is, mint például Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem pénzei.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában