HELYTÖRTÉNET

2020.04.01. 11:30

Jelentős kiadványokat tettek elérhetővé a fényszaruiak

Értékek Tárháza néven új tárhelyet létesítettek a Fényszaruiak Baráti Egyesületének: honlapján, amit tizenhárom éve üzemeltetnek és azóta már háromszor változott meg az arculata, tartalma pedig folyamatosan bővül. Az újdonságra Tóth Tibor, az egyesület elnöke hívta fel a figyelmet a civil szervezet honlapján közzétett tájékoztatóban.

Illés Anita

A Jászság kapuja, Jászfényszaru című könyvet tavaly év végén mu- tatták be az érdeklődőknek

Fotó: Illés Anita

A tárház könyvtára digitálisan tartalmazza többek között a FÉBE által eddig kiadott tíz könyv teljes anyagát, a Jászfényszaruért Alapítvány köteteit és a FÉBE báli újságokat is. A mások által kiadott könyvek digitális változatai is olvashatók, így a Jászsági Évkönyv korábbi köteteiben számos érdekes tanulmányt, elemzést találhatunk.

A tárház az egyesület digitális hangzó anyagait is tartalmazza. Meghallgatható Szabó Krisztina szoprán énekművésznő Mit ér egy hang című CD-je és Ézsiás László: Vers a szívemben, szívem a versben válogatása. Az ingyenesen hozzáférhető helytörténeti vonatkozású kiadványokat, hanganyagokat bárki gyorsan megnézheti, meghallgathatja.

A Jászság kapuja, Jászfényszaru című könyvet tavaly év végén mutatták be az érdeklődőknek
Fotó: Illés Anita

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában