Beruházás

2020.05.02. 11:30

A heves esőzések vizét gyűjti össze a tározó Rákócziújfaluban

Több száz család otthona kerülhet nagyobb biztonságba. A Magyarországon zajló öt LIFE projekt egyikeként negyvenkétmillió forintból csapadék- és belvíztározó épül a falu határában.

P. Pusztai Nóra

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Varga József polgármester szerdán ismertették a beruházás részleteit

Fotó: Mészáros János

– Tudni kell, hogy az éghajlat szélsőséges a településen, ki vagyunk téve az aszálynak, de a heves esőzéseknek is. Az elmúlt években a csapadék eloszlása úgy alakult, hogy a háromszázhatvanöt napból háromszázon nem esett, a maradék hatvan-nyolcvan nap alatt érkezett meg a csapadék kilencven százaléka. A megváltozott éghajlathoz alkalmazkodni kell – hangsúlyozta a projektet bemutató sajtótájékoztatón Varga József polgármester.

– A Belügyminisztérium által támogatott pályázat során a célunk, hogy a belvíz és a heves esőzés okozta vízfelesleget a falu alacsonyabb területeiről elvezetve megtarthassuk az aszályos időszakra – tette hozzá.

– A nyugat-európai tanulmányutakon szerzett tapasztalataimat figyelembe vevő beruházás kapcsán egy alacsony fekvésű, gyenge termőképességű területen a hordalék eltávolításával, valamint gát és egy áteresztő zsilip megépítésével mintegy hatezer négyzetméter kiterjedésű vizes élőhelyet alakítunk ki – részletezte.

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Varga József polgármester a közelmúltban ismertették a beruházás részleteit
Fotó: Mészáros János

– Ez a megoldás követendő példaként szolgálhat olyan régióknak, ahol a mezőgazdaság hasonló problémákkal küzd, valamint a térség ipara is nagy hatással van a vízkészletekre. A tervezett infrastrukturális elem alacsony költségvetésű, lemásolható modellt jelent több százezernyi hektár gyenge termőképességű szántóföld hasznosítására. Ez számos előnnyel jár az éghajlat-változáshoz való helyi alkalmazkodás érdekében. Ezen beruházások teret adnak a zöldfelületek növelésére, ami azért jó, mert nemcsak oxigént termelnek, hanem vizet is kötnek meg a növények – vélekedett a falu vezetője.

Jelenleg a mederalak és a tározótér kialakítása folyik, e munkálatokat június végére be is fejezhetik.

– A falu vezetését a komplex tervezés és tudatosság jellemzi. A társadalom, az emberek és a természet közelségére épít. A most elnyert több mint száznegyvenmillió forintból a csapadékvíz-elvezető rendszert is megépíthetik a faluban, amit a tározóval is összekapcsolnak majd – emelte ki dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón. Hozzátette: egy település nem feltétlenül a beruházásoktól, hanem inkább a szemlélettől válik környezettudatossá.

– Rákócziújfalun a bölcsődétől kezdve az óvodásokon át egészen az iskolai nevelésig áthatja a családok életét a környezettudatos gondolkodás, a programok közül a Peca-suli az egyik legkiemelkedőbb – mondta dr. Kállai Mária.

A későbbiekben rekreációs célokra is használható lesz a tó, ahol horgászni is lehet. A környezetét a tervek szerint szalonnasütők és utcabútorok, valamint egy kilátó szépíti majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában