galériával

2020.05.11. 18:00

Közel százkilencven kiló őzhúst kapott a karcagi kórház

Az Agrárminisztérium vadétellel járul hozzá az egészségügyi dolgozók munkájának megsegítéséhez. Országszerte 35 helyszínen mintegy 5000 adag ételt kapnak az egészségügyben dolgozók.

Daróczi Erzsébet

A karcagi Kátai Gábor Kórház hétfőn kapta meg az adományt. Kocsmár Gyula, a Nagykunsági Tájegység tájegységi fővadásza elmondta, a Nagykunsági és a Tisza-tavi Vadgazdálkodási Tájegység vadászatra jogosultjai 184 kg konyhakész őzhússal fejezik ki nagyrabecsülésüket az egészségügyi dolgozóknak áldozatos helytállásukért.

— Azt látom, hogy amikor összefogásra van szükség, megtalálják egymást a szereplők. 12 szervezet ajánlotta fel azt a vadhúst, amit a környéken ejtettek el. Amellett, hogy finom étel készül belőle az egészségügyi dolgozóknak, egy nagyon szép gesztus is — fogalmazott F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

A kórház dolgozói nevében Nagyné László Erzsébet főigazgató köszönte meg a nagylelkű, nagy mennyiségű adományt, amit a vadászoktól kaptak, s mint mondta, a kórházi konyhán készítik majd el a dolgozók számára az őzpörköltet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában