munkálatok

2020.05.14. 19:00

Megkezdődött a bekötőút felújítása Mesterszálláson

Elindultak a régen várt útfelújítások a településen. A mesterszállási bekötőút állapota már évek óta megnehezítette a közlekedést, és nem kevés bosszúságot okozott az itt áthaladóknak.

Szabó Lilla Laura

Kiss Gábor polgármester elmondta, a munkálatok várhatóan a hónap végéig eltartanak, így a lakosság megértését és türelmét kéri.

– Első lépésként kivágták, megmetszették azokat az útszéli fákat és bokrokat, amelyek hátráltatták volna a folyamatot. Jelenleg a meglévő öt buszvárónkat fejlesztik. A kö­zeljövőben a burkolatszéleket erősítik meg alap aszfaltburkolattal – tájékoztatott. Hozzátette, a hónap közepétől várható a kötő- és kopóréteg beépítése, teljes útszélességben. Így ennek következtében a szakemberek fél pályán dolgoznak majd, forgalomtereléssel.

– A tervek szerint az említett munkálatokkal május végére készülnek el, így addig mindenkinek a türelmét szeretném kérni – részletezte a polgármester. Az útfelújítási beruházás anyagi fedezetét egyébként a Magyar Falu Program keretében, hazai forrásából biztosítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában