Farkas Bertalan

2020.06.25. 14:00

A szolnoki RepTárba került az űrhajós emléktáblája

Negyven évvel ezelőtt, május 26-án utazott az űrbe Farkas Bertalan, aki három héttel a földre szállást követően, országjáró körútja során, Szolnokra is ellátogatott egy népes szovjet–magyar küldöttséggel.

Mészáros Géza

Farkas Bertalan (középen) és Magyari Béla (jobbra) egy Delfinnel az 1980-as látogatásukon

Forrás: Beküldött fotó

„Fellobogózott város, ünneplő tömeg várta tegnap reggel Szolnokon az első szovjet–magyar közös űrutazás résztvevőit és kíséretét. Pontosan fél tízkor érkeztek meg a megye határához, Szolnokra, az 1919-es emlékműhöz a vendégek: Valerij Kubaszov, a Szojuz-36 parancsnoka, a Szovjetunió kétszeres hőse, a Lenin-rend kitüntetettje, a Magyar Népköztársaság hőse és felesége; Farkas Bertalan alezredes, az első magyar kutató űrhajós, a Magyar Népköztársaság, a Szovjetunió hőse, a Lenin-rend kitüntetettje és felesége…”.

Fotó: Új Néplap-archív

Ezzel a bevezetővel adta hírül a Szolnok Megyei Néplap az első és ez idáig egyetlen magyar űrhajósunk – az űrutazás után alig három héttel történt – szolnoki látogatását címoldalán, vasárnapi megjelenéssel a Szolnok Megyei Néplap, 1980. június 22-én. Mint ismeretes, Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án repültek a világűrbe a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén és június 3-án tértek vissza a földre.

„Forró hangulatú fogadtatás; Találkozó a megye és a város vezetőivel; Látogatás a Vegyiművekben és a Kilián Főiskolán; Barátsági gyűlés a Jubileum téren” – ilyen és ehhez hasonló hangzatos alcímekkel folyt át a napvezető tudósítás mindenki „Farkasbercije” és küldöttségének vizitálásáról a napilap első oldaláról a harmadikra.

Az írás hangneme igen emelkedett volt. Egyrészt annak okán, hogy honfitársunk megjárta a világűrt, s országjáró körútján Szolnokot, egykori katonai kiképzőhelyét is célba vette. Másrészt pedig azért, mert erre az eseményre a megye, a járás és a város majd összes vezető pártpolitikusa összeverődött. A tudósító vélhetően bajban is lehetett a sokadalom miatt: már csakhogy az itt járt magyar és szovjet elvtárs közül kit írjon név szerint, pártban betöltött tisztségét is aprólékosan felsorolandó a cikkbe.

Farkas Bertalan (középen) és Magyari Béla (jobbra) egy Delfinnel az 1980-as látogatásukon
Fotó: Beküldött fotó

„A kedves vendégek a megye párt- és állami vezetőinek kíséretében a Tiszamenti Vegyiművekbe látogattak, ahol Szalai László, a gyár igazgatója, az üzemi párt- és KISZ-bizottság titkára, az MSZBT-tagcsoport ügyvezető elnöke fogadta őket. Tájékoztató hangzott el az üzem termelési eredményeiről, dolgozóinak munkakörülményeiről. Valerij Kubaszovot a hallottakon túl az is érdekelte, mennyi az egy főre jutó termelési érték évente…”.

Vagy, a megyei pb első titkára vonatkozó gondolatai is az egykori korszakot idézi: „Külön öröm számunkra, hogy a tudomány békés célokra történő felhasználásában, a világűr meghódítására irányuló nemzetközi erőfeszítésekben és az emberiség haladásáért vívott harcban hazánk állampolgára, Farkas Bertalan űrhajós is részt vett. Ez a közös űrrepülés is fényes bizonyítékát jelenti népeink igaz, őszinte, megbonthatatlan barátságának, a lenini eszmék diadalmas győzelmének…”.

A tábla az L-29 Delfin gép mellé került a RepTárban
Fotó: Beküldött fotó

A városi tanácsházán, majd a Kilián Repülőműszaki Főiskolán tett látogatások után, illetve a Jubileum téri lakossági „Barátsági gyűlés” előtt a vendégek rózsát ültettek a tiszaligeti Felszabadulási Emlékműnél. Ezt a látogatás után egy emléktábla is megörökítette, amelyet a negyvenéves jubileum kapcsán a napokban, a magyar űrrepülés tiszteletére a RepTárban helyeztek el. Mégpedig az L-29-es „Delfin” sugárhajtású repülőgép elé, amelyen Farkas Bertalan űrhajós és Magyari Béla jelölt 1967 és ’69 között a katonai repülő kiképzésüket kapták, s amelynek kabinja előtt a most felemlegetett, negyven évvel ezelőtti szolnoki látogatáskor is „pózoltak”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában