Újra látogatható a Tiszakürti Arborétum

A vírushelyzet miatt a Hortobágyi Nemzeti Park területén belül lévő Tiszakürti Arborétum is zárva tartott. A munkák azonban a tavaszi hónapokban sem álltak le.

P. Pusztai Nóra

– Ha látogatóink vannak, viszonylag kevés időnk jut a különféle fenntartási feladatokra. Most egyebek mellett magasnyomású mosóval takarítottuk a térkövet, de ültettünk is, valamint a nevelési feladatokra koncentráltunk. Lefestettük a bejárati kaput és a mellette található tájékoztatótáblát is – részletezte Tálas László intézményvezető. Május 18-án fogadhattak vendéget először.

– Gyerekcsoportok nem érkeznek, egyrészt, mert nincs iskola, másrészt, mert egyelőre még nem engedélyezettek a kirándulások – mondta az arborétum vezetője, aki kitért arra is, hogy az első héten a szokottnál többen sétáltak a gyönyörű Tisza parti növénygyűjteményben.

– Láthatóan élvezték az emberek, hogy kiszabadulhattak, és bár a látogatók számát erősen befolyásolta a borongós időjárás, mégis sokan érkeztek hozzánk – emelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában