Akció

2020.06.11. 07:00

Összefogással szépítik meg a megyebeli kistelepüléseket

Színes virágok, gondozott ágyások. Meglehet, hogy az otthon töltött idő változtatott az emberek hozzáállásán. Több szabadidejük lévén szívesen gondozták előkertjeiket, lelkesedésükből még a települések utcáin kihelyezett virágágyásokra is jutott, melyben üde színfoltként gyönyörködhetnek az arra járók.

Munkatársainktól

Molnár András, Öcsöd alpolgármestere a holtág partján lévő civil parkban kialakított virágágyást mutatja

Fotó: P. Pusztai Nóra

A kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület „ Fogadj örökbe egy villanyoszlopot!” virágosítási akcióját a „Virágos Kisújszállásért” program keretében hirdették meg, tudtuk meg Tatár Zoltán elnöktől. Az akcióval szeretnék növelni a város virágos területeit és oldani a házak előtt lévő beton- vagy favillanyoszlopok egyhangúságát.

Az egyesület tagjai mellett civil közösségek, iskolások és a lakosok is ültettek virágokat, van aki több oszlopról is gondoskodik. A felhívás szerint virágágyakat kell létrehozni 10–20 centiméter szélességben az örökbe fogadott területen.

Molnár András, Öcsöd alpolgármestere a holtág partján lévő civil parkban kialakított virágágyást mutatja
Fotó: P. Pusztai Nóra

Augusztus végéig várják az ültetők által készített fotókat, a legaktívabb örökbefogadókat az egyesület ősszel jutalmazza majd.

– Sokan szívesen szépítik közvetlen és tágabb környezetüket, valóságos kis oázisokat létrehozva, amelyek segítik az aktív és passzív kikapcsolódásukat. Ezért is gondolta önkormányzatunk, hogy azoknak, akik ekkora értéket hoznak létre, el kell ismerni a munkáját. Így hirdettük meg idén is a versenyt, Aki a virágot szereti mottóval – tájékoztatta hírportálunkat Kecze István polgármester. Hozzátette, az önkormányzat jelentkezett „A Virágos Magyarországért” versenyre is, ahol az elmúlt években több országos díjat is kapott Kisújszállás. Ezt reméli ebben az évben is a városvezető.

Az önkormányzat és a lakosság együtt szépítik a falvakat Tiszazugban.

Tiszakürtön nem szerveznek virágosztást, de az önkormányzati ingatlanok előtt és a tereiken számtalan évelőt ültettek el.

– Ahogy végigmegyek a falun, én is azt tapasztalom, hogy egyre népszerűbb a virágosítás a lakosság körében. Egymás után mennek az emberek, így egyre szebb a falu. Az elhanyagolt ingatlanokkal, az örökös nélküli házakkal viszont sok a probléma – emelte ki Dr. Kiss Györgyné, Tiszakürt polgármestere, aki saját maga is rajong a muskátlikért.

Öcsödön a Holtág Alapítvány kezdeményezésével alakították ki a civil parkot, melyet minden évben bővítenek.

– Falunk egyik legszebb része a holtág partja – mondta Molnár András alpolgármester.

– Megálmodtam egy parkot, évekkel ezelőtt pályáztunk is, de sajnos sikertelenül. Néhány éve mégis elültettünk kilenc fát és vásároltunk három padot, amire egy helyi asztalosmester készítette a padozatot. Felállítottunk egy pavilont és raklapból barkácsoltunk egy virágágyást. Ezen felbuzdulva egy helyi vállalkozás megkeresett és felajánlották, hogy készítenek egy kerti kiülőt és egy háromszintes virágágyást is. Helyi lakosok felajánlása volt két tűzrakó is, mely köré padokat is készítettek. Az elmúlt évben helyiek támogatásával fedeztük a faültetést. Harminc centi mélyen fel kellett szedni a köveket, földet hoztunk, átrotáltuk, gereblyéztük, füvet vetettünk. A parkot a civil szervezetek tartják rendben – részletezte az elindult összefogást az alpolgármester.

Jászfényszaru közterületeire egynyári virágokat ültettek
Fotó: Pesti József

– Mindig van, aki összefogja a munkát. A park nemcsak helyet ad a közösségeknek, hanem meg is teremti azokat – emelte ki, majd hozzátette, hogy legutóbb egy biciklitárolót vásárolt egy lakos, de kaspókat is kiakasztottak.

– Tavasszal és ősszel hirdetjük meg azt az akciót, hogy mindenki hozzon egy tő virágot, amit közösen ültetünk el. A civil park az egyik legkorábban kialakított és legszebb virágoskert a faluban sok évelő növénnyel, ide egyre kevesebbet kell hozni, de folyamatosan alakítunk ki újabbakat, hiszen egyre nagyobb igény mutatkozik rá – tette hozzá.

A település képviselő-testülete minden évben odaítéli az Öcsöd szép utcája címet, melynél a rendezettség a legfontosabb szempont. Jelenleg a címet egy lakossági kezdeményezéssel kialakított park viselheti, amit a környékbeli házakban élők tartanak rendben. Idén a legszebb utcai kert kategóriában szeretnének díjazni.

Rendbe tették a Tisza-partot

Egy hónappal ezelőtt állították fel a Tiszasas feliratot, melyet az önkormányzat munkatársai fából készítettek, ennek környékét is gondozzák, az utóbbi időben virágokat ültettek. De a település számos pontján zajlanak hasonló munkálatok.

– Falunk egyik legnagyobb vonzereje a Tisza, a partja viszont elhanyagolt volt, így szükségessé vált, hogy rendbe tegyük. Az önkormányzat alkalmazottai és a közfoglalkoztatottak dolgoztak azon, hogy rendezett környezet fogadja az idelátogatókat. Utat szélesítettek, gazt irtottak, füvet vágtak és összegyűjtötték azt – tudtuk meg Vágner István polgármestertől, aki a sportpályáról is beszélt.

– Eddig nem volt focicsapatunk, a sportegyesület most van bejegyzés alatt. A dolgos kezeknek köszönhetően a focipálya és a környéke is megújult, hogy az őszi szezonban már alkalmas legyen a játékra – mondta, majd hozzátette, hogy nyáron a pályát a helyiek közül bárki használhatja.

Közel háromszáz muskátli került a villanyoszlopokra

Jászboldogházán a Faluvédő és -Szépítő Egyesület lelkes tagjai évek óta folyamatosan szépítik a települést. Ebben az évben is több száz árvácska, s megannyi rózsabokor díszíti a falu közterületeit.

– Trianon százéves évfordulójára a harangláb néven ismert trianoni emlékhelynél két virágládát helyeztünk ki. A ládákba ültetett muskátlik piros, fehér és zöld, vagyis nemzetiszínben pompáznak – mondta Szűcs Gergelyné, az egyesület elnöke.

A falu harminc utcáját jelző utcatáblákba egynyári növényeket ültetettek. A tavaly előtt telepített rózsák a sok gondozásnak köszönhetően szépen fejlődnek.

– Elsőként az ABC előtt alakítottunk ki parkos helyet négy rózsaágyással és két pihenőpaddal. Miután láttuk a gyönyörű citrom- és narancssárga szirmok szépségét, elhatároztuk, hogy ahová csak tudunk, rózsatöveket ültetünk. Így az elmúlt évben a régi központi iskola épületének környezetét díszítettük harminc tővel. A strandhoz, a település két végén található faluköszöntő táblák alá szintén rózsa került. A tájház környezetét pedig nőszirom ékesíti – tette hozzá Szűcs Gergelyné.

Jászfényszarun az önkormányzat idén is folytatta a közterületek és az intézmények virágosítását. Győriné Dr. Czeglédi Márta polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet (Gamesz) kertészei két ütemben palántáltak a közterületeken, intézményekben. Az elsőben nyolcezer darab árvácskát, később pedig ugyancsak nyolcezer egynyári növényt ültettek ki. A villanyoszlopokra 283 muskátlit helyeztek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában