Piramis Center

2020.07.29. 11:30

Pályázat és befektető híján továbbra is áll a miklósi torzó

Legutóbb a tavaly őszi önkormányzati választás kampányában merült fel a 2007-ben félbehagyott Piramis Center története. Az egyre romosabb torzó továbbra is ott áll a város központjában, és még nem körvonalazódik a megoldás az ingatlan újrahasznosítására.

Molnár-Révész Erika

Évek óta csúfítja a városképet a félig elkészített épület

Fotó: Mészáros János

Utoljára 2016-ban csillant fel a remény, hogy megoldódhat az akkor közel tíz éve félbehagyott törökszentmiklósi pláza sorsa. Az önkormányzat ugyanis két pályázatot nyújtott be az akkor már igencsak romos állapotú épület újrahasznosítására. Egy évvel később kiderült, hogy az egyik pályázatot – a belső funkciók kialakítására vonatkozót –, ha csak fele összegben is, de megnyerte a város. A százharmincmillió forintot viszont csak akkor tudták volna érvényesíteni, ha a másik, ötszázmillió forintos pályázat is nyer, amelyből a mélygarázsszint és az épület külső befejezését tervezték. De nem így lett.

– 2019 februárjában kaptuk az értesítést, hogy nem nyert a pályázatunk. Így azt az összeget, amit 2017-ben a belső terek kialakítására kaptunk, nem tudtuk a Piramis Centerre költeni. Ezért azt átcsoportosítottuk az úgynevezett Klein-ház megújítására, melyet a Törökszentmiklós 300 Emlékév részeként renoválunk – felelte kérdésünkre Marsi Péter. A polgármesteri hivatal kabinetvezetője azt is elmondta, hogy folyamatosan keresik azokat a pályázatokat, amelyek lehetővé tennék a terület újrahasznosítását.

– Az évek során tárgyaltunk különböző befektetőkkel, de egyelőre csak az érdeklődés szintjéig jutottunk – tette hozzá.

A Piramis Center eredetileg bevásárlóközpont lett volna, melyet 2006-ban, alvállalkozók bevonásával kezdtek el építeni. Ám néhány hónap elteltével, 2007-ben a kunhegyesi építéshatóság leállította a munkálatokat. Az indoklás szerint azért, mert a kivitelezés eltért az eredeti tervektől. Az építtető egy idő után már százötvenmillió forinttal tartozott az alvállalkozóknak. A cég végül bedőlt, és felszámolták. A városvezetés 2013-ban vásárolta vissza a százmillió forintért meghirdetett telket, rajta a félbemaradt betonépítménnyel. Azóta több terv és próbálkozás volt az ingatlan újrahasznosítására, ám mindeddig nem sikerült megoldani a városképet csúfító épület sorsát.

Eltérőek voltak a hasznosításról szóló tervek

A Piramis Center sorsa – mivel egy több mint tíz éve megoldatlan problémáról van szó – a tavaly őszi választási kampányban is előkerült. A Fidesz- KDNP polgármesterjelöltje, Budai Ferenc sajtótájékoztatón beszélt az elképzeléseiről.

– Terveink szerint itt egy szabadidőpark épülne majd, ahol az emberek le tudnak ülni, a fiatalok délutánonként egy kicsit mozogni, hiszen szabadtéri fitneszlehetőséget is biztosítunk. Emellett virágosítjuk, parkosítjuk a területet, így mindenki örömmel és szívesen használhatja majd – nyilatkozta akkor a politikus.

Ellenfele, az Otthonunk Szentmiklós Egyesület színeiben újrainduló, és később a szavazáson újraválasztott Markót Imre a közösségi oldalán reagált ugyanebben a témában. Elmondta, a városközpont parkolási problémával küzd, ezért az épület föld alatti része mélygarázsként funkcionálna, a területet pedig közösségi parkként hasznosítanák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában