kutyatartás

2020.07.19. 11:30

Felelőtlen gazdák okozzák a bajt Fegyverneken

Rengetegen panaszkodnak az utcákon falkában járó kóbor kutyák miatt Fegyverneken. Előfordul, hogy a járókelőket is megtámadják.

Molnár-Révész Erika

Mivel a jelenleg hatályos jogszabályok szerint az önkormányzat mást nem tehet, ezért két, úgynevezett élve befogó csapdát helyezett ki.

– Amelyik állatot sikerül befogni, és nincs benne chip, vagyis nem tudjuk azonosítani a gazdáját, azt a velünk szerződésben álló egyeki telepre szállítjuk. A menhelyen megpróbálnak gazdát találni nekik. Amelyikben van azonosító, jelzünk a tulajdonosnak és megtesszük a feljelentést – válaszolta kérdésünkre dr. Pető Zoltán, Fegyvernek jegyzője.

Csakhogy mint mondta, a legtöbb esetben bár gazdája van ezeknek a kutyáknak, chip általában nincs bennük, így szinte tehetetlenek. A város évente több millió forintot költ a kutyák befogására és elhelyezésére, tavaly például közel nyolcvanat szállíttattak el. Molnár Barna képviselő arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy az önkormányzat tud a problémáról, és keresi a hatékony, a jelenlegi szabályozásnak is megfelelő megoldást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában