Galériával

2020.07.08. 20:00

Fiatal táncosokat vártak a tiszafüredi edzőtáborba

A világjárvány övezte rendkívüli helyzet végével újraindult az élet a civil szervezetekben, művészeti csoportokban. Elrajtoltak az edzőtáborok és próbák, ismét zajlik a közösségi élet. Persze van, ahol le sem állt, csak átköltözött az online térbe. A Dalma Dance Club még nagyszabású táncversenyt is rendezett az interneten, a napokban pedig edzőtáborukat zárták.

Ujvári László

Fotó: Ujvári László

Gyerekzsivajtól, tánctól és zenétől volt hangos múlt héten az Albatrosz Kemping. A Dalma Dance Club Tiszafüreden tartotta négynapos mazsorett edzőtáborát, ahol több tíz gyermek pallérozódott a szakemberek felügyelete alatt.

– Ez kimondottan egy edzőtábor, nem unaloműző alkalom. Ide azokat a növendékeket vártuk, akik komolyan gondolják a felkészülést nyáron is – vezetett körbe a tábor faházai között Győrfi Dalma. A sportegyesület alapító-elnöke elmondta, négy kollégája foglalkozott a táborba jelentkező lányokkal. Egy nap több táncórát is tartottak, általában délelőtt és délután is hármat-hármat.

– Szabadidős tevékenységekre is jutott idő, de a tábor főként a fejlődésről, új koreog­ráfiák elsajátításáról, valamint a következő évadra történő felkészülésről szólt – magyarázta.

A táborba érkező fiatalok zöme nem ismerte egymást, több megyéből érkeztek. Budapestről, Pilisről, Abonyból, Szolnokról, Jászalsószentgyörgyről, Tápiószentmártonról és Tiszafüredről. Pár héttel korábban egy zárt internetes csoportban kezdtek ismerkedni. Tizenegy év volt az alsó korhatár, többnyire általános iskolai felső tagozatos diákok jelentkeztek.

Az időjárás és a szúnyogok nem könnyítették meg a táborozók napjait. Párszor bizony leszakadt az ég a négy nap alatt, ilyenkor az is előfordult, hogy az étkezőben tartottak edzéseket. Igyekeztek rugalmasan kezelni a helyzetet, alkalmazkodni az időjáráshoz. Szerencsére minden programot meg tudtak tartani, ottjártunkkor éppen rekkenő nyári hőségben táncoltak.

Különleges helyzet elé állította őket a tavaszi világjárvány, de feltalálták magukat. Az interneten megpezsdült az élet, egy alkalmazás segítségével, videós formában tartották a kapcsolatot. Sőt, még versenyt is szerveztek.

– Huszonhárom év után nekem is rendkívüli volt a helyzet. Előre gondolkoztunk, figyeltem a nemzetközi táncéletet, követtem az eseményeket – idézte fel Győrfi Dalma.

– Mikor egyik pénteken bezártak az iskolák, egy átdolgozott hétvégét követően, hétfőn már kész voltunk az online oktatási rendszerünkkel – vázolta.

Míg más egyesületeknél olyan hangokat lehetett hallani, hogy hetekre leállt az oktatás, nekik azonban még használt is a helyzet. Olyan gyermekekkel tudtak külön foglalkozni és olyan foglalkozásokat tartani, melyekre korábban nem volt idő és lehetőség.

– Sok pozitív tapasztalatunk van az online oktatással kapcsolatban. Azt gondolom, hogy be kell és be is fogjuk építeni azokat a hétköznapjainkba – tekintett előre az egyesület elnöke.

Mallorcáról is neveztek

Mint megtudtuk, kisebb-nagyobb versenyeket is rendeztek az online térben, volt olyan, amelyikre hétszáznál is több nevezés érkezett, még Mallorcáról is. Olyan jól sikerült, hogy az Online kupát szeretnék beépíteni a versenynaptárukba és jövőre is megszervezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában