gyárbezárás

2020.07.01. 14:00

Folytatódik az átszervezés a jászberényi Electroluxnál

Az Electrolux tavaly jelentette be, hogy a hatékonyság növelése érdekében átszervezik a gyártást.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

Ennek részeként a porszívók és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét 2020-tól Jászberényből külső partnerekhez szervezik át. Áprilisban a cég tudatta, hogy az üzleti átalakulás következtében leállt a termelés az 1997 óta működő Electrolux fagyasztóláda üzemben.

– Az eredeti tervek szerint, június 30-án az Electrolux befejezte a szabadonálló felülfagyasztós hűtőgépek gyártását Jászberényben. Ennek a termékcsoportnak a gyártása külső partner bevonásával folytatódik – közölte a cég szerdán.

– Az érintett üzem kétszáz fővel működött. Az átszervezésben érintett munkatársak tíz fő kivételével a jászberényi hűtőszekrénygyár másik üzemében dolgoznak majd tovább. A beépített hűtők gyártását nem érinti az átszervezés. Ezt a termékkategóriát továbbra is Jászberényben készítik – mondta Gönczy Sándor, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója, a cég európai alelnöke. A porszívógyárban a termelés 2020 augusztusáig tart, az átszervezési folyamat jövő év január végén zárul le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában