szakmai gyakorlat

2020.07.13. 17:30

Közösségi szolgálatot látnak el nyáron megyénk diákjai

Bár már kicsengettek az iskolákban és javában tart a vakáció, mégis vannak olyanok, akiknek még tart a tanév. Ők kötelező nyári szakmai gyakorlatukat töltik, mert ez a feltétele, hogy magasabb évfolyamba léphessenek. A nyár jó alkalom a kötelező közösségi szolgálat óráinak letöltésére is. A kisúji gimnazisták szerint mindkettő az életre is tanítja őket.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

– A Móricz Zsigmond Református Kollégiumból a rendészet-közszolgálat ágazaton tanuló szakgimnazistáink vannak nyári gyakorlaton – tudtuk meg Tóth József igazgatótól.

A 10. osztályosoknak két hét iskolai, a 11-eseknek négy hét, 140 óra adott. Ebből egy-egy hét rendőrségi, katasztrófavédelmi és két hét iskolai. A rendőrségi gyakorlatot a lakóhelyük szerinti rendőrkapitányságokon és rendőrőrsökön töltik (Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Törökszentmiklós, Abádszalók, Tiszafüred), míg a katasztrófavédelmit helyi önkéntes tűzoltóságokon (Kisújszállás, Túrkeve, Törökszentmiklós, Abádszalók).

A 13. évfolyamos logisztikusok vállalkozásoknál töltik a négyhetes gyakorlatukat – sorolta az iskolavezető, aki arról is beszámolt, hogy az ötvenórás közösségi szolgálatot diákjaik harmincöt település száztizenöt szervezeténél teljesítik.

A 11-es rendészeti tagozatosok szakmai gyakorlatukat ottjártunkkor oktatójukkal, Ferenczi Lászlóval töltötték a Kisújszállási Rendőrőrsön
Fotó: Daróczi Erzsébet

A legnépszerűbb helyek az óvodák, kulturális intézmények, könyvtárak, városvédő és segítő civil szervezetek, vadásztársaságok, szociális és egészségügyi intézmények, rendőrség, tűzoltóság, egyházak.

A 11-es rendészeti tagozatosok szakmai gyakorlatukat ottjártunkkor oktatójukkal, Ferenczi Lászlóval töltötték a Kisújszállási Rendőrőrsön.

– A négy hét alatt intézkedéstaktikai feladatokat hajtanak végre sok szituációs feladattal, előadásokat hallgatnak meg egészségügyi, katasztrófavédelmi, tűzoltási, mezőőri, önvédelmi területről is. Ligárt Tamás törzszászlós – iskolarendőr és ovizsaru – tájékoztatta a diákokat munkájáról, majd a kényszerítő eszközök közül a bilincs szabályos alkalmazását mutattam be nekik, majd ezt gyakorlóbilinccsel ki is próbálták – mondta az oktató.

A kisújszállási Darvas Róbert kiskora óta rendőr szeretne lenni.

– Érettségi után ezen a vonalon tanulok tovább – mondja a fiatalember, akinek a közlekedési rész tetszik. – Jó, hogy kint vagyunk terepen, mozgalmasabb mint a bűnügyi terület, ahol minden feladat megoldása kihívás – véli.

Kovács Nelli Tamara tiszaderzsi, ő is rendőrnek készül. A gyakorlat után nincs feladata, a közösségi szolgálat órái egy részét az iskolán belül és a tűzoltóságon töltötte le. Osztálytársának, Szoláth Evelinnek még van elmaradása, ezt otthon, Túrkevén, az óvodában teljesíti a nyáron.

– Tetszik ez a feladat, mert megtanuljuk általa, hogy nem feltétlenül szükséges cserébe bármit is kapni azért, ha mi adunk valamit. Bár a szakmai gyakorlat kötelező, de a helyzetekhez való alkalmazkodásra is megtanít bennünket, így minden órán figyelek – állítja.

A határrendészet érdekli

Szetele Regina Kira törökszentmiklósi, náluk a családban van bűnügyi területen dolgozó rendőr, talán innen a pálya iránti elkötelezettsége, de őt a közlekedés érdekli. A közösségi szolgálatot Miklóson, a kulturális központban tölti a nyáron szintén miklósi osztálytársával, Sándor Viktóriával.

– Engem a határrendészet érdekel, érettségi után ezen a vonalon szeretnék továbbtanulni. A kötelező gyakorlat nagyon tetszik és nem fárasztó, mert a rendőrségen és a katasztrófavédelemnél is olyan dolgokat tanultunk meg, amit máshol nem tudnánk elsajátítani – állítja a fiatal lány.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában