díjátadó

2020.07.21. 20:00

Rangos elismeréseket kaptak a megyei vendéglátósok

Rangos elismeréseket vehettek át megyénk vendéglátóipari szakemberei a napokban a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség idei tisztújító közgyűlésével egybekötött díjátadóján, Baktalórántházán. Gaál Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Iparkamara tagozati elnöke vehette át a Schnitta Sámuel-díjat. A szolnoki Dreher Étterem tulajdonosa mellett még három megyei szakember részesült különböző elismerésekben. A Gasztronómiáért érdemérmet Tóth László olimpiai aranyérmes cukrász, a kisújszállási Illéssy Sándor Baptista ­Középiskola igazgatóhelyettese kapta. Elnöki elismerő oklevelet vehetett át a jászberényi Bobák József, a szövetség éttermi alelnöke és Csányi Sándor szolnoki „gulyáskirály” is.

Munkatársainktól

A megyei díjazottak összeálltak egy fotóra: (balról jobbra) Tóth László világbajnok cukrász, Bobák József, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség éttermi alelnöke, Krivács András elnök, Gaál Zoltán étterem-tulajdonos és Csányi Sándor szolnoki „gulyáskirály” a tisztújító közgyűlésen kapott kitüntetésekkel

Forrás: Beküldött fotó

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség idén is jutalmazta a vendéglátóipari szakma legjobbjait. Az 1998-ban alapított Schnitta Sámuel-díjat ebben az évben a szolnoki Dreher Étterem tulajdonosa, Gaál Zoltán vehette át. Az elismerés a vendéglátószakma, azon belül is az éttermi szakma hagyományainak megőrzésére, az eddig végzett tevékenység elismerésére szolgál. A méltatás szerint Gaál Zoltán kiemelkedő elismerést érdemlően vesz részt a szakmai versenyek szervezésében és lebonyolításában. A tanulók képzésében is aktívan közreműködik, és a nemzetközi kapcsolatok terén is sikeresen végzi munkáját.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Iparkamara szolgáltatási tagozatának elnökeként nagyon sokat tesz a vendéglátóipari szakmáért, segíti kollégáit. Szakmai alázata, emberek iránti tisztelete példaértékű.

Fontos számára az éttermi hagyományok tisztelete

– Erre a díjra a hosszú évek munkájának elismeréseként tekintek. Az éttermi hagyományok tisztelete nagyon fontos számomra. A sajátomban igyekszem olyan közeget teremteni, mely mind a vendégek, mind az itt tanulók számára népszerűsíti a kulturált étel- és italfogyasztás hagyományát, melyet az utókor számára is szeretnék megőrizni és továbbadni – nyilatkozta hírportálunknak a kitüntetett.

Gaál Zoltán 1978-ban kezdett dolgozni a vendéglátóiparban, 1981-ben végzett a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolában. Nyolc évvel később alapította a szolnoki Dreher Éttermet, melynek a mai napig tulajdonosa.

Rangos külföldi versenyeken is varázsol a rizs mestere

Az ünnepségen a ­Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Gasztronómiáért érdemérmét Tóth László, a kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Középiskola igazgatóhelyettese kapta, aki cukrászként több világ- és olimpiai aranyéremmel is büszkélkedhet. A legutóbbi két világversenyen artisztikakategóriában Kisújszállás nevezetességéből, a rizsből alkotott képekkel nyűgözte le a nemzetközi zsűrit.

– Sok elszántság, idő és türelem kell ehhez a szakmához, de megéri, hiszen csodálatos alkotásokat lehet létrehozni. 2008-ban indultam először versenyen, mégpedig a szolnoki Pelikán Kupán, de az utóbbi időben már csak nemzetközi mezőnyben indulok. Tanítványaimat próbálom a saját példámon keresztül motiválni, vagyis hogy még a munka és a család mellett is lehet erre időt szánni. Ösztönzöm őket arra, hogy próbálják meg, bátran induljanak versenyeken, hiszen ezekből nagyon sokat tanulhatnak – vélekedett a díjazott.

Még ma is felhívják egykori tanítványai, szívesen segít

Amellett, hogy utánpótlás-nevelésért végzett munkájáért elnöki elismerésben részesült, új tisztséget kapott a tisztújító közgyűlésen Bobák József. A jászberényi Klapka György Szakképzőiskola oktatóját a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség éttermi alelnökének választották. Szolnokon folytatta a tanulmányait a kereskedelmi és vendéglátó szakközépiskolában, tizenkilenc évesen már üzletvezetőként dolgozott Jászboldogházán. Majd ismét pincérkedett, közben a híres Gundelbe iratkozott be technikusképzésre. Később a Gödöllői Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát. Mint mondja, örül az elismerésnek, de annak is, amikor egykori diákjaitól kap visszajelzést eddigi munkájáról.

– A mai napig felhívnak volt tanítványaim – akár itthon, akár külföldön dolgoznak –, ha gyors segítségre van szükségük, például hogyan terítsenek meg egy rákkoktélhoz. Nagyon büszke vagyok ezekre az egykori tanítványokra, akik tényleg megállták a helyüket itthon – sőt nem ritkán a nagyvilágban. Gyakran nem is a segítség miatt keresnek meg, hanem csak azért, hogy beszámoljanak arról, hol tartanak, mit értek el. A világban nagyon sok helyen dolgoznak egykori diákjaim. Azt gondolom, hogy a szakmai fogásokat el lehet sajátíttatni, de ha a ­motivációt és a szakma szeretetét sikerül a tanulóknak átadni, az a legnagyobb siker, hiszen később ez a lendület viszi őket előre – mondta a vendéglátóipari szakember.

A megyei díjazottak összeálltak egy fotóra: (balról jobbra) Tóth László világbajnok cukrász, Bobák József, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség éttermi alelnöke, Krivács András elnök, Gaál Zoltán étterem-tulajdonos és Csányi Sándor szolnoki „gulyáskirály” a tisztújító közgyűlésen kapott kitüntetésekkel
Fotó: Beküldött fotó

Hosszú éveket szeretne még eltölteni a szakmában

A szolnoki Csányi Sándor nem tagja a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségnek, ám e jogosítvány nélkül is kiérdemelte a szakmai szervezet vezetője, Krivács András elnöki dicséretét. Az erről szóló oklevelet ugyancsak a baktalórántházai közgyűlésen vette át a határon innen és túl is gulyáskirályként ismert szakember.

– Remélem, ez még nem egy életműdíj, hiszen szeretnék még hosszú éveket aktívan eltölteni a szakmában. Mindenesetre ez egy rangos elismerés. A méltatásban felolvasták az „érdemeimet” – mosolyodik el a kifejezésen Csányi Sándor – mely szerint a gasztronómiai hagyományőrzésben, a különleges konyhák, például a cigányételek publikálásában, illetve az utánpótlás-nevelésben jeleskedek. A többi kitüntetettel együtt az elismeréseket még a lajosmizsei Tanyacsárdában március 28-án megrendezendő Mesterek Vacsorája elnevezésű eseményen adták volna át, ám a járványhelyzet egészen július közepére tolta el a díjátadó ünnepséget – magyarázza kitűnőre felmagasztalt bizonyítványát a „gulyáskirály”.

Kevesen tudják, de Csányi Sándor kedvenc étele – szentségtörés – a húsleves és a brassói aprópecsenye. Alkalmanként kisfröccsel vagy jó magyar pálinkával. Már egy ideje hivatalosan nyugdíjas, ám nem egy otthonülő típus. Bár épp négy fal között írta meg színdarabját, amely tulajdonképpen semmi másra nem, csupán színpadi megjelenésre vár. Műfaja komédia, egy borkóstoló története, amely a rendszerváltás éveiben játszódik.

– Nem színműíró a szakmám, ez az utóbbi évek agyszüleménye. Remélem, valaki veszi a bátorságot és a világot jelentő deszkákra viszi majd a művet. Abonyi születésű vagyok, fiatal koromban sok minden egyébbel foglalkoztam, míg vendéglátós lettem. A szakmát a szolnoki Tisza Szállóban kezdtem pincérként, majd végigjárva a ranglétrát, szakács-, illetve felsőfokú vendéglátói képesítést szerezve, a nagy- és a kis-Tisza éttermi vezetője lettem.

– Később az Úttörő Ház melletti Casinóban, majd a szajoli Pöttyös Csárda helyére került Konvoj Cityben, a szolnoki Hozam és a Nívó Klubokban tevékenykedtem, végül a fegyverneki Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola által felkért vendéglátó-szakmacsoport oktatója lettem. Amikor pedig egyre népszerűbbek lettek a gasztronómiai fesztiválok, itthon és külföldön is számos helyen felkértek zsűriztetni – emlékeztet a múltra és a jelenre is a 68 esztendős gulyáskirály.

A jövőjével kapcsolatban pedig abbeli reményeit fejezi ki, hogy a pandémiás rémálom az újabb hullámaival együtt is majdan csak eltűnik még az emlékezetekből is, és ismét a jó magyar ételek konyhai és szabadtéri főzésére fogunk koncentrálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában