Galériával

2020.07.28. 11:30

Természetközeli programokat kínál a szolnoki szabadidőpark

Gyerekzsivajtól volt hangos vasárnap a milléri szabadidőpark, ahol akár még négylábúakat is örökbe lehetett fogadni. Emellett számtalan kézműves-foglalkozás és sportlehetőség is várta a gyerekeket a természetben. Az esemény a Milléri Gyermek Képességfejlesztő Egyesület bemutatkozó rendezvénye volt.

Molnár-Révész Erika
Természetközeli programokat kínál a szolnoki szabadidőpark

Fotó: Fodor Orsolya

Pónilovaglás, élőcsocsó és kézműveskedés várta a gyerekeket hétvégén a város zajától védett milléri szabadidőpark zöldjében. Volt, aki az íjászatot választotta, melyben profi lövész segített. A faházakban kiállítás és további kézműves-lehetőségek várták a gyerekeket, egy biztos, mindenki megtalálta azt a tevékenységet, amely a legközelebb állt hozzá.

– Nagyon örülünk neki, hogy eljöttünk. Először strandolni szerettünk volna, de nem bántuk meg, hogy ezt választottuk. A gyerekek nagyon élvezik a lovaglást, az íjászatot és a kézműveskedést – mondta Mészáros János, aki három gyermekével vett részt a rendezvényen.

Volt olyan család is, amely konkrét céllal érkezett. Ezen a napon ugyanis helyben találtak gazdára az árva kutyák. Ebben a reményben összesen négy állattal érkeztek a Kéz a Mancsért Állatvédő Egyesület munkatársai. Ottjártunkkor hatalmas volt az öröm, éppen akkor fogadták örökbe az egyik mentett kutyát.

– Pár perce adtuk örökbe Milát, a két és fél éves, ivartalanított kislányt, egy többgyermekes család fogadta örökbe, ahol nagyon jó helye lesz majd – számolt be a hírről Lajkó-Balázs Edit, az egyesület elnöke.

Az állatvédők jelenleg huszonkét kutyáról és két macskáról gondoskodnak. Az elnök szerint ilyenkor nyáron kevesebb állatot fogadnak örökbe, éppen ezért örültek annyira, hogy egyikük otthonra lelt. A háromgyermekes család, Mila új gazdái Albertirsáról érkeztek, hogy új kedvencet találjanak maguknak.

– Célirányosan jöttünk azért, hogy örökbe fogadjunk egy kutyust. A gyerekek nagyon szerették volna, és mi azt valljuk, hogy az örökbefogadással még egy életet is megmenthetünk – hangsúlyozta az édesanya, Horváth Sarolta.

Mindeközben mókás családi sportversenyek is színesítették a rendezvényt, amely a Milléri Gyermek Képességfejlesztő Egyesület bemutatkozó rendezvénye volt.

– Egyrészt szerettük volna, ha a családok vasárnap egy kellemes időtöltéssel kapcsolódnak ki, vagyis, hogy egy jól eltöltött szabadidős tevékenységgel zárják a hetet, ami mentálisan is fontos lehet. A másik célunk, hogy megismerjék egyesületünk tevékenységét – mondta a rendezvényről Buzás Albert, a Milléri Gyermek Képességfejlesztő Egyesület munkatársa.

A rendezvény koncerttel és tombolasorsolással zárult, továbbá átadták az esemény idején összegyűlt adományokat a Kéz a Mancsért Egyesületnek.

A szabadidő hasznos eltöltése a cél

A Milléri Gyermek Képességfejlesztő Egyesület idén márciusban alakult. A milléri szabadidőközpontban szakképzett foglalkoztatókkal, nyolcféle szakkörrel, napközis táborokkal várják a gyerekeket.

– Először is egy gyermeknek azt kell megtanulnia, hogy türelmes legyen, tudjon köszönni vagy hogy miként használja a kést. Mert mi azt valljuk, hogy a kés, villa, olló igenis gyerek kezébe való, csak meg kell tanítani a helyes használatára. Erre szolgálnak a kézműves-foglalkozásaink, mint például a faipari kézműves-foglalkozások, emellett a bőrdíszmű­festés, valamint a különböző kreatív tevékenységek.

– Ezenfelül van sportszakágunk is, melynek során íjászkodhatnak, lovaglás és horgászat is van. Erdészeti ismereteket is tanítunk, például, hogy milyen madarak, növények élnek a régióban. A milléri szabadidőközpont, amely az egyesületünk telephelye is, alkalmas ezekre a célokra, hiszen eddig ilyen szempontból eléggé kiaknázatlan volt a terület – tájékoztatta hírportálunkat Morvai János elnök. Hozzátette, a szabadidőközpont egész évben nyitva tart.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában