fotók

2020.08.01. 18:00

A határon túlról is neveztek a megyei pályázatra

Az integráció jegyében hirdetett fotópályázatot tavasszal az Én Is Vagyok! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete. A felhívásra nem csak fogyatékkal élők küldhettek be képeket.

Kovács Berta

Berecky Ákos már átvette nyereményét

Forrás: Beküldött fotó

Fehérváry Tünde elnök elmondta, a pályázattal az is volt a céljuk, hogy szervezetüket minél szélesebb körben tegyék ismertté. Úgy látszik, ezt sikerült is, mivel az ország számos pontjáról érkezett be pályamű. Sőt, még Románia magyarlakta részeire is eljutott a pályázatuk híre.

Természet és állatok, portré és teljes alakos fotó, valamint makro kategóriában lehetett nevezni. Egy pályázó kategóriánként csak egy fényképét küldhetett be e-mailben, június 30-ig bezárólag. A pályamunkákat anonim módon, háromtagú zsűri bírálta el.

A természet és állatok kategóriában Tellérné Kovács Edina képét találták a legjobbnak, a portrék közül Fehérváry Tünde fotója bizonyult a legkifejezőbbnek, a makro kategóriát pedig Berecky Ákos nyerte. A díjátadóra, és vele a legjobb huszonnégy fotót felvonultató kiállításra egész napos rendezvénnyel egybekötve, az újszászi telephelyen kerül sor augusztus 15-én.

Berecky Ákos már átvette nyereményét

Berecky Ákos viszont már át is vette nyereményét, ugyanis mint kiderült, ő volt az egyik határon túli nevező, aki az eredményhirdetés idején már nem tartózkodik majd az országban. Így természetesen a hivatalos rendezvény előtt megkapta oklevelét és a vele járó ajándéktárgyat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában