2020.08.18. 11:30
A várossá válásukat ünneplik
Pénteken művészeti kiállítással nyitották meg a város ünnepi napjait. A művelődési központ galériáján Berényi Gyuláné és Szamecz Béla festők, valamint Darmo Éva ékszer- és textiltervező munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón közreműködött Tánczos Fanni népdalénekes.
A várossá válás hetvenedik évfordulóját ünneplő programsorozat részeként idén huszonötödik alkalommal tartottak országos rejtvényfejtő versenyt. De még könyvbemutatón is összegyűltek a martfűiek az elmúlt napokban.
Asztalosné Kocsis Enikő, a művelődési központ vezetője elmondta, hogy a Martfűi Ünnepi Napok augusztus 20-án a városi megemlékezéssel és az önkormányzati elismerések átadásával folytatódik. Az ökumenikus kenyérszentelés a Szent István téren lesz.
A rendezvények egészen augusztus 23-áig tartanak majd. Egyebek mellett a városi sportegyesület amatőr országos racketlon-bajnokságot szervez, de F. Nagy Géza emlékére a teniszezők is összegyűlnek. A sorozatot néptánctalálkozó zárja. A rendezvények augusztus 23-áig tartanak majd