kellő odafigyeléssel

2020.08.25. 07:00

Hagyományos iskolakezdésre készülnek a Jászkunságban is

Megyénkben is a nyári szünet utolsó heteit töltik a diákok. A hivatalos álláspont szerint szeptembertől normál tanrendre készülhetnek, az esetleges változásokra pedig az adott protokollnak megfelelően reagálnak majd az intézmények. Ez derült ki megyénk tankerületi központjainak tájékoztatásaiból.

Kocsis-Szabó Lilla Laura

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

– Az előző tanév rendkívüli zárását követően a Szolnoki Tankerületi Központ intézményhálózatának intézményei úgy kezdték meg a nyári szünetet, hogy már hozzáláttak a következő tanévre való felkészüléshez – tudtuk meg Szutorisz-Szügyi Csongortól, a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatójától.

Hozzátette, ez a folyamat a kéthetente szerdánként tartott ügyeleti napokon túl is folyamatos. Emellett minden intézményben, legkésőbb az augusztus huszonnegyedikei héten megtörténnek az alakuló értekezletek, de több iskolában már tizenhetedikétől készülnek az új tanévre.

– Hagyományos iskolakezdéssel és normál tanrenddel számolunk. Természetesen figyelemmel kísérjük az Operatív Törzs, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Központ, mint középirányító szerv utasításait, és a kiadott protokollnak megfelelően fogunk eljárni egyes esetekben – hangsúlyozta az igazgató.

Szutorisz-Szügyi Csongor kiemelte, már a digitális tanrend bevezetésekor felállítottak egy, a témával foglalkozó munkacsoportot. Az oda delegált szakemberek kiváló digitális munkaszervezési formákat, jó gyakorlatokat dolgoztak ki, melyeket megosztanak, megosztottak intézményük pedagógusaival.

– Emellett egy, a digitális oktatás tapasztalatait összegző kérdőívet is készítettünk. Ezt valamennyi intézményvezetőnk és több mint ezer pedagógus kitöltötte már. Még tart a kérdőív kiértékelése – fejtette ki a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatója. Hozzátette, továbbra is a szülők és a diákok segítése a céljuk. Éppen ezért az esetleges újabb online munkarend kihívásainak megkönnyítésére folyamatos a digitális oktatást segítő szoftverek, eszközök beszerzése. Ennek értéke nettó tizenötmillió forint.

– A települési önkormányzatokkal karöltve igyekszünk megoldást találni a családok minél gyorsabb internettel történő ellátására is – tette hozzá az intézményvezető.

Kiemelte, a szülőknek szintén a hagyományos iskolakezdésre történő felkészülést javasolják, de egy esetleges év közbeni váltás senkit ne érjen váratlanul.

– A Jászberényi Tankerületi Központ intézményeiben is hagyományos iskolakezdésre készülnek – mondta el érdeklődésünkre Zsemberi Zoltán tankerületi igazgató. Hozzátette, a kormány fejleszti a KRÉTA oktatási rendszert, melyen keresztül egységesítik a digitális oktatást.

– Úgy készülünk, ha a járvány miatt valamikor át kell térni a digitális tanrendre, azt bármelyik pillanatban meg tudjuk tenni – jegyezte meg. A Jászberényi Tankerületi Központ intézményeiben jelenleg is zajlanak infrastrukturális fejlesztések, elvégzik a szükséges karbantartási munkálatokat, tisztasági festéseket.

A felújítások sorában az igazgató kiemelte, hogy Jászberényben, a Szent István körúti EGYMI-ben elkezdődött egy ötvenmilliós beruházás. Az iskolában három tantermet alakítanak ki, a kivitelezés várhatóan októberre fejeződik be. Jászárokszálláson a Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti iskola tornaterme mintegy négymillió forintból újul meg. Energetikai beruházás keretében korszerűsítik a fűtést, kicserélik az ablakokat a jászteleki Hunyadi Mátyás Általános iskolában.

Izgatottan, de felkészülten várják az új tanévet a karcagi központban

A korábbi esztendőkhöz hasonlóan zajlik az elkövetkezendő tanévre való felkészülés, természetesen kiegészítve a koronavírus-helyzet által elvárt teendőkkel, a Karcagi Tankerületi Központban – erősítette meg Sági István tankerületi igazgató.

– A hosszúra nyúlt szünetben a szükséges karbantartásokat, fejlesztéseket, fertőtlenítéseket is elvégeztük. Jelenleg az ingyenes tankönyvek fogadása történik az iskolákban. Hagyományos tanévkezdésre készülünk, az iskolai értekezleteinket augusztus huszadika után személyes jelenléttel tartjuk. Viszont arra kérjük a szülőket, hogy gyermekeiket csak egészségesen engedjék iskolába, és a lehetőségeikhez mérten az iskolák környezetében kerüljék a nagyobb csoportosulásokat – mondta a tankerületi vezető.

A tankerület intézményeiben a gyerekek és a kollégák egészségének megóvása érdekében fokozottan ügyelnek az egészséges környezet biztosítására. Ahogyan Sági István fogalmazott, izgalommal, kellő odafigyeléssel és reményekkel várják az új tanév kezdetét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában