galériával

2020.08.31. 17:30

Nyolctonnás kamion sem állította meg az erős hölgyeket Berényben

Erős emberek versenyét rendezte meg a BSD. Gym és a HSMA Erős Emberek szervezete vasárnap Jászberényben, a Szentháromság téren.

Illés Anita

A látványos erőbajnokságot jóga és a Kolibri SE bemutatója után Budai Lóránt polgármester nyitotta meg. A Girlpower, azaz női erősember U70 és OPEN kategóriák országos döntőjében két súlycsoportban hat fiatal hölgy mérte össze erejét. Az első két versenyszám a kamionhúzás volt.

A több mint 8 tonnás óriás járművet elsőként egy 17,5 méteres szakaszon hámmal, majd egy vastag kenderkötéllel kellett elhúzni. A hölgyek 220 kilogramm súlyú traktorgumi megtartásában is versenyeztek, ami az erőn túl nagy állóképességet igényelt. Mindez nem volt elég, a traktorkereket négyszer át is kellett fordítani. Az utolsó versenyszámban pedig egy kétszáz kilós lengősúlyt cipeltek a vállukon tizenöt méteren át.

A nagy küzdelemben végül a Girlpower Open OB döntőjét Lachmann Mirtill Világ- és Európa-bajnok nyerte, a jászberényi Bordás Dorina második lett. A lányok versenye után a férfi kamionhúzó liga erős emberei mutatták meg tudásukat. Amatőr kategóriában a jászberényi Darázs Sándor bizonyult a legjobbnak, a profiknál pedig Nagy Arnold.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában