2020.08.07. 14:00
Okoseszközök nélkül is élménydúsan teltek a hetek a táborokban
Már-már hagyomány a nagyközségben, hogy tematikus táborokat szerveznek a gyerekeknek a nyárra.

A képzőművészeti alkotótáborban a gyerekek agyagból mintázhatták meg házi kedvencüket
Fotó: Beküldött fotó
– Természetvédő, képzőművészeti alkotó- és néptánctábor már számos alkalommal volt, ugyanakkor a helyi horgászegyesülettel karöltve, idén horgásztábort is szerveztünk – tudtuk meg Molnárné Fekete Iréntől, a művelődési ház vezetőjétől.
– A programok összeállításakor célul tűztük ki, hogy a szülők biztonságban tudhassák gyermekeiket, akik a szabadidejüket – hasznos ismereteket szerezve – lehetőleg a multimédiás eszközeik nélkül töltik el – emelte ki.

Fotó: Beküldött fotó
A táborok megvalósítását pályázati források is segítik, de a kultúrát, közművelődést pártoló cégek, vállalkozások, magánemberek adományokkal szintén hozzájárulnak a lebonyolításukhoz.
– A rajzolás, festészet, tárgyalkotás, horgászat és néptáncoktatás mellett kirándulás és kutyás polgárőr-bemutató is szerepelt a programok sorában. A képzőművészeti alkotótábor záróünnepségén Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke is felszólalt – mondta Molnárné.