jótékonyság

2020.08.26. 19:00

Szolnokig ér a legjobb nővérek segítő keze

Két Szolnokhoz kötődő tagja is van a nemzetközi Soroptimist International jótékonysági szervezet új klubjának.

Szoljon.hu/V.B.E.

Forrás: Beküldött fotó

Merényi Krisztina japán tolmács, immár több évtizede dolgozik együtt a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral. Több turnéjukon kísérte őket Japánba, legyen szó fúvósötösről, teljes zenekari produkciókról, vagy a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal adott közös koncertekről. Számos japán művész, delegáció is érkezett a városba, mind a zenei mind a diplomáciai kapcsolatokat ápolva, s Krisztina ma már hazajár Szolnokra.

– Danyi Zsuzsival, a Szimfonikusok kulturális és médiareferensével három évvel ezelőtt a Zenekar Nemzetközi Mesterkurzusán ismerkedtünk össze, ahol tolmácsként, háziasszonyként segítettem a munkát – kezdte a történetet Merényi Krisztina.

– Zsuzsi alaptermészete a segítnyújtás. Ilyen irányú tevékenységeit is megismerve kézenfekvő volt, hogy meghívjuk őt a nemzetközi szervezet újonnan alakuló budapesti klubjába alapító tagnak – mondta.

Csak nőkből áll a jószolgálati szervezet

A soroptimizmus latin szóösszetételből ered: „soror optimae”, azt jelenti „legjobb nővér”. A Soroptimist International Budapest Corvinus Club egy olyan nemzetközi család része, aminek világszerte 75 ezer tagja van. Magyarországon ez a hatodik megalakult klub. Jövőre lesz száz éve, hogy az Egyesült Államokban elindult a rotary klubos férfiak feleségeinek összefogása, és a nők által végzett jószolgálati munka.

Az első magyar szervezet 1928–ban alakult gróf Apponyi Albertné Dietrichstein Mensdorff-Pouilly Klotild elnökletével. A legfrissebb magyar tagszervezetnek jelenleg huszonöt tagja van. 2019 szeptemberében kapták kézhez az Európai Föderáció elnökétől a hivatalos megalakulásukat bizonyító okmányt, melyet egy éves előkészítő munka előzött meg. Az elmúlt időszak alatt már sikerült számos jószolgálati projektet is megvalósítaniuk. A klub első elnöke Merényi Krisztina lett.

– Nagyon különböző a tagság összetétele. Bárki nem lehet tag. Egy év alatt döntjük el, hogy alkalmas-e a jelölt, el tudja-e fogadni a szervezet alapszabályait illetve tud-e a közösséggel együtt dolgozni. A tagok különböző korú, szakmájukban sikeres hölgyek. Az egymástól való tanulás lehetősége, értékes, emberekkel való közös jószolgálati munka, ez mind mind a vonzerő része. Jó ehhez a közösséghez tartozni, megtiszteltetés bekerülni – részletezte Merényi Krisztina.

– Elnökként nehéz feladat motiválni a tagokat olyan társadalmi munka végzésére, amiért nem jár honorárium, illetve sokszor nehéz koordinálni a sokféleségünket. De amikor látom az eredményt, hogy közösen tudunk segíteni, az öröm kárpótol mindenért. Az élet egy más minőségét élik meg a tagjaink, a példamutatás, az adakozás öröme, a közösségi munka által. Szeretnénk újra divatba hozni a jószolgálati tevékenységet, valamint visszaadni a társadalomnak, abból sok jóból, amit mi is kaptunk már életünk során másoktól. Forogjon körbe ez a társadalmi tőke – magyarázta a klub elnöke.

Danyi Zsuzsi (balra) és Merényi Krisztina
Fotó: Beküldött fotó

– A Szolnoki Szimfonikusokkal végzett munkánk során mély barátságot kötöttünk Krisztinával. Ez adta az alapot, hogy társak legyünk a segítségnyújtásban is. Hasonló értékrendet képviselünk és ugyanazzal az agilitással és maximalizmussal állunk egy-egy feladathoz. Mivel számomra a segítségnyújtás épp olyan természetes, mint a levegővétel, Krisztina örömmel hívott, a Soroptimist szervezetbe – mondta Danyi Zsuzsi.

– Hitem szerint jótékonyan segítőkészen élni alapvető feladatunk. Egy ilyen klub szervezeti keretei által kiterjeszti a segítés lehetőségét, módját határait. A nővérek összefogásával pedig átléphetjük ebbéli korlátainkat. Azt gondolom, az emberekben kódolva van az igény a segítésre, csak nehéz találni olyan szervezeti formát, amiben ez érdekmentesen, tisztán megvalósítható, ahol egy közös cél érdekében, képesek vagyunk felülemelkedni sokféleségünk igényein. Nagy kihívás. Mi nők azonban egymás között, női empátiával, megértéssel, szolidaritással nőket, gyerekeket, családokat egyaránt támogathatunk – nyilatkozta Danyi Zsuzsi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában