Díjátadó

2020.09.13. 15:30

Elismerték a szolnoki klubok munkáját

A magyarországi Rotary District a napokban rendezte meg éves országos konferenciáját Pécsett.

Mészáros Géza

Boda György és Molnár Júlia a díjjal

Fotó: Mészáros János

A helyszín apropóját az adta, hogy a most leköszönő Kézdi László után 2020-21-ben Himer László, a Pécsi Rotary Club tagja tölti be a magyarországi District Kormányzó pozícióját. A konferenciára a pécsi Kodály központban került sor.

Az országban működő ötvennégy Rotary Klub közel ezerkétszáz fős tagságából, a vírushelyzet miatt hozott óvintézkedésekre, illetve a rendezvényhelyszín befogadóképességére való tekintettel, az ország minden tájáról így is, mintegy kétszázan vettek részt az eseményen.

Boda György és Molnár Júlia a díjjal
Fotó: Mészáros János

Az országos konferencián többen elismerésben is részesültek, a két szolnoki rotarys szervezetet különösen kiemelték. Boda György, a Rotary Club Szolnok nyáron leköszönt elnöke Paul Harris-díjat kapott. Feleségével, Molnár Júliával, a Szolnok-Tisza Rotary Klub ugyancsak június végén leköszönt elnökével pedig közösen megkapták a Kézdi László volt kormányzó által újonnan alapított „Az év Rotarys házaspárja” díjat. Ezen kívül Molnár Júlia, illetve az RC Szolnok is kormányzói elismerésben részesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában