galériával

2020.09.24. 20:00

Két ünnepséget is bepótoltak a „szélcsendes” szolnoki közgyűlésen

Ahogyan napjaink kaotikus világában már talán megszokottá is vált, a korábban hagyományosnak feltüntetett eseményeket szokatlan forgatókönyvekkel rendezik meg. A szolnoki közgyűlés szeptember 24-i, csütörtöki ülése is rendhagyó módon zajlott. Szerencsére azonban nem tragikus, mint inkább ünnepélyes része is volt ugyanis.

Mészáros Géza

Fotó: Mészáros János

A szeptemberi soros ülés ugyan tradicionálisan indult: a polgármesterhez intézett képviselői és frakcióvezetői kérdések, illetve a javasolt napirendi sor elfogadása után rendre a beszámolók időszaka következik. Ezúttal a megyeszékhely köz- és közlekedés-biztonságának helyzetét elemezte a képviselőknek Egedi István ezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője, illetve dr. Rádi Norbert megyei rendőrkapitány.

A minden részletre kitérő előadás pozitív mutatók felsorolásával telt, a legszembetűnőbb változás azonban a terepszolgálatos állomány csökkenését jelezte. A rendőrvezetők megnyugtattak mindenkit, a megnövekedett feladatok miatti átcsoportosítás és helyettesítés, illetve a minden városrészt érintő térfigyelő-kamerák elterjedése nem jelentette a közbiztonság romlását. Képviselői felvetésekre a kapitányok hangsúlyozták, a megyei és a városi állomány is hamarosan új, fiatal, jól kiképzett rendőrökkel bővül, amely által tovább erősödik a biztonság a városban is.

A beszámolót követően ünnepélyesebb ceremónia következett. A járványügyi helyzet miatt ez év szeptember 1-jén nem rendezhette meg a város Szolnok napját, s nem kerülhetett sor a megyeszékhely legrangosabb elismeréseinek átadására sem. Elmaradt júniusban a Pedagógus-napi ünnepség is, így a közgyűlés szünetében köszöntötték azokat a nyugdíjas pedagógusokat is, akik képesítésüket több évtizeddel ezelőtt szerezték meg, így jubileumi díszoklevél kitüntetésben részesültek.

A Himnusz meghallgatása után Molnár László, a Szigligeti Színház Jászai-díjas színművésze Veres Péter „Én nem mehetek innen el” című versét mondta el. Majd pedig Szalay Ferenc polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a kisünnepség résztvevőivel. Ezután az elismerések átadása következett.

Ez évben Szolnok Díszpolgára Kovács Mihály, a Jászkun-Japán Baráti Egyesület elnöke, a Tisza Táncegyüttes tiszteletbeli elnöke lett. Méltatásában elhangzott: „Díjazottunk, mint a Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesület alapítója, elnöke és mára tiszteletbeli elnöke, aki küldetésszerűen tevékenykedik a magyar folklór és népi kultúra fennmaradásáért. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ művészeti ügyekkel foglalkozó igazgatóhelyetteseként hosszú évtizedekig dolgozott a város kulturális életéért, de a szívéhez mindig a néptánc állt a legközelebb.

Több évtizedes munkásságából mindenképpen kiemelendő, hogy közreműködésével együttműködés jöhetett létre a japán Yuza és Szolnok között, mely a tetemes földrajzi távolság ellenére is mind a mai napig élő kapcsolat. 2006-ban Ezüst Pelikán díjban részesült, ez év elején pedig a japán kormány döntése alapján átvehette „A Felkelő Nap Rendje Arany és Ezüst Sugarakkal” kitüntetést is.

Ezüst Pelikán-díjat kapott dr. Hoksári László háziorvos, az orvosi kamara területi alelnöke, a két szolnoki Rotary klub alapító tagja, jótékonysági alapítványok képviselője, valamint Gúth Ferenc, az általa létrehozott Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola címzetes igazgatója, a Kecskeméti Főiskola és Szolnoki Főiskola címzetes docense, a technikusi képzés újraélesztője, tankönyvíró szakember.

Idén, a szociális téren évek óta kiemelkedő tevékenységéért Kátay Endre-díjban részesült Vincze Lajos, a helyi romaközösség „gondnoka”, értő integrációs és reintegrációs szakember.

A „gazdasági” Gróf Szapáry Gyula-díjat kapták: a Bau-Komplex Kft. (Bajzáth Béla), a Galéria Gasztro Kft. (Fülöp Attila) és a Marcipán Cukrászda Kft. (Móra Edit).

Köszöntött pedagógusok; Vasdiploma: Tisza Tiborné. Gyémántdiploma: Almási Józsefné, Drávucz Lászlóné, Kiss Józsefné, Ugrin Benőné. Aranydiploma: Balajti Klára, Balázs Istvánné, Horváth Andrásné, Romhányi Anna, Salánki Lászlóné, Szerdahelyi Gáborné, Vajda József.

Ebben az évben két nyugalmazott szolnoki pedagógus is a ritkaságszámba menő Gránit Díszoklevél kitüntetésben részesült, végzettségük megszerzésének 75. évfordulója alkalmából. Sajnos Mácsai Béláné augusztusban elhunyt, így díszoklevelét férjének, Mácsai Bélának juttatják el. Szintén Gránit Díszoklevélben részesült Burján Pálné, akinek oklevelét postai úton juttatják el családja kérésére.

Jubileumi díszoklevélben részesült idén további kilenc nyugalmazott pedagógus, akik nem tudtak a rendezvényen jelen lenni: Vasdiploma: Dr. Ilyés Istvánné, Dobozy Kálmánné, Mező Mihányné. Gyémántdiploma: Barócsi Jenőné. Aranydiploma: Benedek Sándorné, Benedek Sándor, Dobi Dénesné, Nagy Imréné és Tóth Lászlóné.

A közgyűlés hátralevő részében a képviselők város-működési és -fejlesztési előterjesztéseket, alapítványi támogatásokról szóló előterjesztéseket tárgyalt. Az egyik legfontosabb jelzés volt a testületre, illetve a megyeszékhely összes lakójára vonatkozóan, mikoris a városanyák és -atyák Szolnok színeivel és címerével feltüntetett, „Együtt újra sikerülhet” feliratú egyen orr-szájmaszkot tettek arcuk elé, közösen kihangsúlyozva, a járványhelyzetben nem a politikai nézetkülönbségre kell fektetni a hangsúlyt, hanem mint egyébként mindenkor szükséges volna: a városra és annak lakóira.

A közgyűlést követően közös sajtótájékoztatót tartottak a közgyűlés Fidesz és a KDNP frakcióinak vezetői. Tasnádi Zoltán az újabb iskolai testnevelés- és sportfejlesztést előirányzó előterjesztés elfogadásának előnyeiről szólt, amely által zöld utat kapott a Petőfi úti intézmény tornacsarnokának megépítése. Rusvai Károly pedig abbeli örömének adott hangot, hogy a rendőrségi beszámolók pozitív mutatói azt a tíz éves folyamatot követik, amely a város egyre gyengébb bűnügyi fertőzöttségét támasztja alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában