Neked MUNKA, Nekem ÁLOM!

2020.09.21. 07:00

Munkájukkal váltják valóra az álmaikat Szolnokon is

Nagy lelkesedéssel látott neki hétfőn a szolnoki Rózsakert rendezésének első „álommunkanapján” Seller Nándor. Az Esély Közalapítvány idén már negyedjére vesz részt a Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! kampány megvalósításában a Salva Vita Alapítvány konzorciumi partnereként. Ennek köszönhetően Szolnokon és Jászberényben öt-öt fogyatékkal élő próbálhatja ki magát különféle vágyott munkakörökben szeptemberben és októberben.

Kovács Berta

Fotó: Mészáros János

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! rendezvénysorozatban országszerte szerveznek különleges nyílt napokat, ahol fogyatékkal élő emberek régóta áhított munkakörökben próbálhatják ki magukat. A program nem titkolt célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékos és megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott foglalkoztatókkal. A programban részt vevő cégeknél fél napig dolgozhatnak együtt egy őket fogadó munkatárssal, így testközelből ismerhetik meg a mindennapi feladatokat. A potenciális munkaadók pedig e különleges találkozásokon keresztül megismerhetik a fogyatékosok valós igényeit, munkaálmait.

A mozgásában és tanulásában akadályozott szolnoki Seller Nándor kertészetet tanult Homokon, így papírja is van róla, hogy érti a dolgát. Éppen ezért nagy lelkesedéssel látott munkához. Kísérő mentora, Tóth-Kiss Judit is hangsúlyozta, hogy a fiatalember mindenképpen bizonyítani szeretne, megmutatni, hogy fogyatékkal élőként is értékes személyként tud jelen lenni a társadalomban.

– Ha már lehetőséget kaptam, célom, hogy megmutassam, fogyatékosként is lehetek ugyanolyan kertész, mint bárki más, ha adnak rá esélyt – nyilatkozta Nándor.

– Azért választottam a kertészkedést, mert könnyű is és tulajdonképpen nagyon szép. Ha otthon is rózsát vagy valamilyen virágokat gondoz az ember, azt a szép végeredményért teszi. És hadd tudja meg ország-világ, hogy fogyatékos ember is tud kertészeti papírt szerezni, ilyen munkát végezni!

Fotó: Mészáros János

Elárulta, otthon is nevel virágokat, bár nem kertes házban lakik. Muskátlit, leandert és önkormányzati osztásból való virágokat gondoz a maga örömére. Az álommunkában a rózsák metszésével kezdte a tennivalókat, nagy élvezettel. Mint mondta, egyaránt szereti a metszést, a locsolást és mindazt a feladatot, ami egy ilyen virágos park gondozásával együtt jár.

– Végre olyan munka, amiről papírom is van! – jegyezte meg lelkesen, hozzátéve, saját metszőollójával dolgozik, azt magával hozta. Ezt még ajándékba kapta. Az ajándék olló pedig hozzon szerencsét!

Seller Nándor Bártfainé Kapitány Krisztina, a Munkalehetőség a Jövőért Kft. szakmai igazgatóhelyettesének útmutatásával metszette a növényeket a szolnoki Rózsakertben
Fotó: Mészáros János

Később is visszavárják maguk közé

Fodor György, a Munkalehetőség a Jövőért Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, minden évben első szóra vállalták a kollégák is, hogy részt vegyenek e programban. Fontosnak érzik, hogy nyilvánosságot kapjon az, hogy vannak olyan sérült emberek, akik szeretnének hasznos tevékenységet végezni. Mint mondta, ha lesz rá lehetőség, a fiatalembert szívesen fogadják önkéntesként is, ha jók a tapasztalatok vele, akár be is léphet közfoglalkoztatottként közéjük.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában