természetes víztározó

2020.09.08. 20:00

Nagy reményeket fűznek a rákócziújfalui beruházáshoz

A hatalmas, hirtelen lezúduló esőzések többször problémát okoztak a településen. A 442-es út kettészeli a falut, melynek két oldala mélyebben fekszik. A kétezres évek elején vályogházakat áztatott fel a víz. A kedden bemutatott beruházás teheti biztonságosabbá a települést, Rákócziújfalun ugyanis egy természetes víztározót építettek. Dr. Kállai Mária, országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a mintaprojekt megvalósítása beilleszthető a település folyamatos fejlődésének ütemébe.

P. Pusztai Nóra

Fotó: Mészáros János

A focipálya melletti területen természetes víztározót alakítottak ki. A munkálatok még tavasszal kezdődtek, a műtárgyak – zsilip és átemelő – már üzemelnek, így a tó is megtelt. A keddi bejárással egybekötött sajtótájékoztatón a helyi vadászok, horgászok, de még gazdálkodók is beszámoltak a beruházás előnyeiről. Ők is azt tapasztalták, hogy míg az elmúlt évtizedekben a csatornában alig volt víz, idén mindig volt benne valamennyi, ami segítette az öntözést, így magasabb lett a terméshozam is.

Nagy Roland, a Varsány Vadásztársaság hivatásos vadásza kiegészítette, nyaranta a vadgazdálkodásban is problémákat okozott a csapadékhiány, eddig mesterséges itatókat tartottak fenn.

– Éjszaka nem hűlt le a levegő, alacsony volt a páratartalom, ami az apróvadaknak sem tett jót. A nyúlnak, a fácánnak folyadékra van szüksége. Most szemmel láthatóan többen vannak. A projekttel hét és fél kilométeres szakaszon tartottuk meg a vizet, aminek látható jele is van. Tőkésréce családok fészkelnek, de vízi madarak is megjelentek – részletezte.

A vízmélység pont megfelelő, hogy a szükséges engedélyek után halakat is telepítsenek a tározóba, ami a településen működő Peca-suli program résztvevőinek is helyet biztosít majd.

– A tározó átlagmélysége másfél méter, ám akadnak mélyebb pontjai is, ahol a halak vermelhetnek és át tudnak telelni. A kialakított környezet lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekeket fel tudjuk készíteni a versenyekre – foglalta össze az előnyöket Kozma József, a horgászegyesület vezetője, aki úgy emlékszik vissza, hogy már gyerekkorában is vizes, lápos volt a terület.

Fotó: Mészáros János

– Újragondoltuk a hely értelmét. Az önkormányzat eddig sokkal többet költött rá, mint amennyit a konyhára hozott. Az alacsony termőképesség miatt ültetni sem lehet. A parlagfű-mentesítés, tárcsázás és szárzúzás magas költségekkel járt. Viszont közel van a csatorna, ahonnan átvezethetjük a vizet – részletezte a beruházás okait Varga József polgármester.

A tározó és a megépített két műtárgy segítségével több mint tízezer köbméter vizet tudnak visszatartani. A negyvenkét millió forintból megvalósuló tavat és a csatornarendszert összekötik a belvízelvezető rendszerrel, így a falu mindkét fele biztonságosabbá válik.

– Októberben fűmagot fogunk vetni és fákat is ültetünk. Szalonnasütőket is kihelyezünk a jövőben, reményeink szerint a horgászegyesület is birtokba veheti a területet – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Kerpely Klára WWF Magyarország Alapítvány éghajlatvédelmi szakértője összegezte, hogy a tározó építését hosszú előkészítő munka előzte meg. A természetes csapadékmegtartó megoldás a vízbő és -hiányos időszakokat egyenlíti ki, lokálisan alkalmazkodva a globális éghajlat-változáshoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában