A honvédség katonái fertőtlenítették a szolnoki Kassai iskolát

Egyenruhások léptek be a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kapuján hétfő reggel.

Munkatársainktól

Fotó: Kiss János

Egészen pontosan a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái érkeztek az oktatási intézménybe, hogy szakszerűen lefertőtlenítsék az épületet. Az eljárásra azért van szükség, mert az elmúlt hetekben az iskola is érintett volt a koronavírus-fertőzés által.

– Több pedagógusunk is megfertőződött, de diák is lett beteg. Az érintett osztályok karanténba kerültek, s digitális oktatás keretében folytattuk a munkát az előírt ideig – tájékoztatott az eseményen Váradi Éva. Az intézményvezető hozzátette, a szakszerű fertőtlenítés, s alapos szellőztetés után az épület készen áll, hogy jövő hétfőtől megszokott rendben térjen vissza a mintegy 481 diákuk és 42 pedagógusuk.

Az eljárást egy úgynevezett fertőtlenítő rajt végezte. A kilenc tagú csapat tagjai előzetesen felmérték a helyszínt, számvetést készítettek, pontosan mely területeket kell fertőtleníteni, majd már védőruhában, a felszereléssel együtt tértek vissza a helyszínre.

– Minden olyan helyiségben fertőtlenítenek, ahol az emberek érintkeztek a bútorokkal, különböző felületekkel – mondta el az eljárással kapcsolatban Pécsvárady Szabolcs ezredes. A megbízott parancsnok hozzátette, hogy alakulatuk három megyében elkötelezett ezzel a feladattal, így Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád Megyében végeznek fertőtlenítést a Magyar Honvédség operatív csoportja által összeállított ütemterv szerint. Nem a Kassai iskola az egyetlen tehát, ahol a szakemberek fertőtlenítést végeznek az őszi szünet idején.

– Intézményeinkben fertőtlenítő nagytakarítást végeznek az iskolai takarítók és a Magyar Honvédség szakemberei is. A Szolnoki Tankerületi Központ fenntartásában lévő intézményeinek mintegy 500 osztályból az őszi szünet előtti időszakban öt osztály tanult digitálisan, két osztálynál rendeltek el rendkívüli szünetet. Az őszi szünet utánra ezek az elrendelések befejeződnek, így valamennyi osztály megkezdheti a jelenléti iskolai oktatást – tájékoztatta hírportálunkat Jenei Tibor, a Szolnoki Tankerületi Központ munkatársa.

A Jászberényi Tankerületi Központhoz tartozó oktatási intézményekben is végeznek nagytakarítást és fertőtlenítést az őszi szünetben.

– Az elmúlt két hónapban körülbelül negyven fő került karanténba, köztük diákok és pedagógusok egyaránt. A jászberényi Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben rendeltek el digitális oktatást az elmúlt héten, de közben jött az őszi szünet, így csak két napig tartott a tantermen kívüli oktatás. November másodikától hagyományos tantermi oktatással folytatódhat a tanítás az intézményben – tájékoztatott Zsemberi Zoltán, tankerületi igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában