Galériával

2020.10.02. 11:30

A Jászkunság jeles kutatóit köszöntötték a Jász Múzeumban

„Hetven év mezsgyéjén és túl” mottóval hat értékőrző kutatót köszöntöttek születésnapja alkalmából szerdán a Jász Múzeumban.

Illés Anita

Fotó: Gémesi Balázs

Az ünnepségen habil.Dr. Örsi Julianna néprajzkutató, Dr. Pethő László szociológus, Papp Izabella levéltáros, Kiss Erika újságíró, helytörténeti kutató, Katona Katalin helytörténeti kutató és Pál Mihály népzenész életpályáját méltatták. Munkájukkal mindannyian régóta szolgálják a Jászkunság és a megye kultúráját, közművelődését és hagyományőrzését.

– A Jász Múzeum és a Jász Múzeumért Alapítvány évek óta megemlékezik belső és külső munkatársainak kerek évfordulójáról. Fontos, hogy életünk nagy rohanásában megálljunk és szenteljünk egy napot a tiszteletnek, elismerésnek – mondta köszöntőjében Hortiné Dr. Bathó Edit, múzeumigazgató.

Az eseményen településvezetők, köztük Budai Lóránt Jászberény, Szűcs Lajos Jászboldogháza és Sallai Róbert Benedek Túrkeve polgármestere köszöntötte az ünnepelteket. Jókívánságát fejezte ki Nemes József jászkapitány és Nagy András regnáló nagykunkapitány, valamint több civil szervezet képviselője is. A születésnapi rendezvényt népzenei műsor színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában