Munkája élteti és tartja fitten a szolnoki köszörűsmestert

Válik János magasztalásában az is elhangzott, hogy a közel hatvanéves munkavállalása során egyetlen egyszer sem volt betegállományban. Így hát nekiszegeztük a kérdést, mi az „örök” egészség titka?

– Hát épp ez az! Ha valaki folyamatosan dolgozik, nincs ideje betegnek lenni. A tavalyi év végéig elkerültek a nyavalyák, de akkor szó szerint nagyon ráfáztam. Köhögtem, fulladoztam, szerintem átestem a koronavíruson. A kórházban kötöttem ki, az egyik tüdőmről napokig csapolták a vizet. Amikor végre hazakerültem, még otthon is egy kanülön keresztül kellett tisztítani a légzőszervemet. No, de ezt is leküzdöttem, és hamarjában visszajöttem a műhelyembe, mert ha nem teszem, lehet, már nem is élnék. Engem ugyanis a munka éltet – adott magyarázatot erős szervezetére. Jani bácsi szerint említett betegsége elhanyagolható ahhoz a fájdalomhoz képest, amit szeretett felesége 2001-es elvesztésekor érzett.

– Közel húsz éve egyedül élek. Nincs utódja a drágámnak. Persze, nem is nagyon keresgéltem, de tudom, nem is találnék hozzá hasonlót. A fiaimmal és az unokáimmal szoros a kapcsolatom, a műhelybe járó vendégkör is kiterjedt, úgyhogy továbbra is pozitív szemléletű, életigenlő, élénk társaslény maradtam – beszélt lelki állapotáról a VOSZ megyei szervezete által (is) elismert köszörűsmester.

Válik János 1943. október 2-án született Jászberényben. „Mindössze kéthetes voltam a napokban” – utalt életkorára az idős szakiparos. Apja, nagyapja, dédapja és ükapja is köszörűs volt, így megörökölte a felmenők szerszámait bátyjával együtt. Ám, míg testvére maradt az ősi műhelyben, és vitte tovább Berényben a Válik-féle mesterséget, Jánosnak megadatott, hogy másik szakmát is tanuljon.

Szolnokra került a Szamuely Tibor Általános Gépipari Technikumba, ahol 1963-ban karosszérialakatos képesítést szerzett. Technikusi oklevelével két évet dolgozott a jászberényi hűtőgépgyárban (1963–65 között), majd két évet lehúzott bakaruhában (1965–67) a szülővárosában. A sorkatonaság alatt megnősült (1966), elvette osztálytársának húgát. Leszerelését követően az 1967-ben Szolnokon is karbantartó állomást nyitó Autófenntartó Ipari Tröszt, ismertebb nevén AFIT vállalathoz került szakoktatónak.

– Húsz éven keresztül oktattam a karosszériaszerelőket, mikor is 1986 karácsonyán, 83 esztendősen elhunyt a szintén köszörűs nagybátyám. Szolnokon, a Baross úti mentőállomás mellett volt a műhelye, amit én 1987. április 1-jén köszörűs kisiparosként újra megnyitottam. Kisiparos vagyok, és nem vállalkozó! Ezt azért hangsúlyozom, mert nem busás profitért, hanem a mesterség szeretetéért dolgozom.

– Minden munkásemberről, annak munkájáról megmondható, hogy szereti-e a szakmáját, vagy csak kényszerűségből teszi a dolgát. A szakácsnék főztjei, a szabók varratai, a cipészek ragasztásai hirdetik a mestert, vagy árulják el a kóklert. Ami a kezem alól kikerül, azokon is rendre árulkodó nyomok mutatkoznak. Szégyellném, ha nem megfelelően élezett szerszámot adnék vissza a bennem és a munkámban megbízó ügyfeleknek – hangsúlyozta a szorgos-dolgos köszörűs.

János bácsit a mentőállomás mögötti műhelyéből – ahogyan ő fogalmazott – a harácsoló természet 2008-ban kiüldözte. Hosszú keresgélés után talált rá, szintén a Baross úton álló, kicsiny, önkormányzati tulajdonú építményre, amit tizenéve a várostól bérel. Egyik, ugyancsak „régi motoros” iparos szomszédja az a Borzi Károly, akit a 2017-es területi Prima gálán ismert el a VOSZ megyei szervezete Az év órásmestere címmel.

János bácsi bátyja nyolc éve hunyt el, a jászberényi köszörűsműhelyt azóta testvérének veje viszi. A szolnoki vonalnak sem látszik még a vége. Két fia közül az egyik űzi majd ezt a ritka szakmát, ha egyszer a papa visszavonul. De erre még remélhetően éveket kell várni.

Korábban versenyszerűen horgászott

Jani bácsi egyik legkedvesebb időtöltése a horgászat. Egykoron versenyszerűen űzte hobbiját. Az Olajbányász Horgászegyesület színeiben évekig nyerték a magyar bajnokságokat, amiért kijárt a tagoknak az országos fehér jegy, mellyel a maszek tavakon kívül minden vízen ingyen pecázhattak. Munkája mellett manapság is lejár az Alcsiszigeten álló kis házából a közeli Holt-Tiszához, vagy a kissé távolibb Zagyvára horgászni. Könnyen felismerhető: egy 1990-ben gyártott, klasszikus égszínkék, négyütemű Trabantot hajt, amit még szeretett feleségével közösen vásárolt harminc esztendeje.