téli gumi

2020.10.29. 07:00

Sok megyei az utolsó pillanatra hagyja az abroncsváltást

A szakemberek szerint ajánlott időben gondoskodni a téli abroncsok felszereléséről, ahogyan azok állapotára is ügyelni kell a szettváltás előtt. Térségünkben is elkezdődött a hideg évszakra való felkészülés, ám bőven akadnak olyan autósok, akik a következő hetekre hagyják a gumicserét.

Hartai Gergely

A gumiszervizek felkészültek a szezonra, ami az időjárástól függően akár december elejéig is kitolódhat

Fotó: Illusztrációfotó: Csabai István

– Egyre többen jönnek hozzánk, hogy lecseréljék a nyári szettet télire. Tapasztalataink szerint azonban október huszonharmadikától kezdődik az igazi dömping – részletezte hírportálunknak Surin Attila törteli gumiszerelő. Mint mondta, aki külföldre jár, annál jóval szigorúbban veszik a gumiválasztást. Ám annál az autósnál, aki jellemzően településen belül közlekedik, elnézőbbek a szakemberek.

– Aki csak helyben közlekedik, annak a négy milliméteres profilmélység még elegendő. Rendkívül fontos, hogy a használatnak leginkább megfelelő gumikra helyezzük a hangsúlyt csere esetén! – hívta fel a figyelmet.

Megtudtuk, hogy a négy évszakos abroncsokat továbbra is azoknak javasolják, akik elsősorban sík terepen járnak, hegyes vidékekre nem mennek, illetve alkalomszerűen, nem pedig mindennapos rendszerességgel használják a járművet. Surin Attila hozzátette, általában hét Celsius-fok alatt már érdemes téli gumira váltani.

A gumiszervizek felkészültek a szezonra, ami az időjárástól függően akár december elejéig is kitolódhat
Fotó: Illusztrációfotó: Csabai István

– Ez azonban egy relatív érték, hiszen előfordul, hogy reggel még hét fok van, délután pedig ennél jóval magasabb a hőmérséklet. Éppen ezért azt szoktam javasolni, hogy október közepén már mindenképpen váltsunk szettet. Ekkor ugyanis már befelé megyünk a télbe, jön a hideg idő, csak pár napon múlik az egész – fogalmazott.

Kényelem szempontjából is érdemes időben gondoskodni a cseréről, így a hosszabb sorban állások is elkerülhetőek a szervizekben. A téli abroncsok felszerelésének ideje általában december elejére cseng le. Ekkortájt jobbára csak azok keresik fel a gumiszervizeket, akik eddig halogatták a váltást, akik külföldre utaznak, esetleg síelni mennek.

– Körülbelül ez a második hét, amikor érezhetően több autós érkezik hozzánk a téli abroncsok feltétele miatt – avatott be a részletekbe Péli Henrik, aki az édesapjától megörökölt tapasztalatok alapján vezeti vállalkozását. A szolnoki Péli Gumiszerviz vezetője hangsúlyozta, semmi sem múlik azon, ha egy kicsit hamarabb szereltetjük fel a hideg évszakra a szettünket. Inkább legyenek fenn az abroncsok addigra, amikor már beköszönt a rossz idő. Fontos azonban, hogy felszerelés előtt a gumik állapotára is ügyeljenek az autósok.

– Ha valaki bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy megfelelőek-e az abroncsok, akkor természetesen tudunk segíteni – emelte ki a szakember hozzáfűzve, hogy a koronavírus-járvány a szervizek működésén is éreztette hatását. Péli Henrik úgy számol, náluk mintegy húsz százalékkal esett vissza a forgalom a pandémia miatt.

– Az interneten rendelt téligu­miszettet a szolnoki Horváth Sándor, aki ezekben a napokban gondoskodik a kerékcseréről.

– A téli kollekció épp a napokban ért ide, hamarosan fel is szereltetem. Mivel a családommal évente többször is ellátogatunk az Északi-középhegységbe, és gyakran zord környezetben, havas terepviszonyok között közlekedünk, ezért a négy évszakos abroncsok nálunk nem jelentenek megoldást – összegzett az autós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában