felújítás

2020.10.22. 14:00

Táborozók mentették meg az enyészettől a várkonyi lábas pajtát

Befejeződött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület szervezte II. Értékmentő Tábor. A napokban elkészült a sokak számára nyári foglalkoztatóként ismert lábas pajta felújítása. A harmincéves épület állapota igencsak leromlott, így nagyon ráfért már a renoválás.

Kovács Berta
Táborozók mentették meg az enyészettől a várkonyi lábas pajtát

Szorgosan dolgoztak az egyesület tagjai

Forrás: Beküldött fotó

– A táborban a bontási munkálatok után külsős szakemberek közreműködésével befejeztük a tetőlécek cseréjét és a megtisztított cserepek visszarakását. Cseréltük, illetve megerősítettük az elkorhadt oszlopokat. Ezt követően raktuk fel a festett, méretre szabott fedőléceket a pajta oldalára – számolt be róla hírportálunknak Kenyeres Sándorné elnök.

Szorgosan dolgoztak az egyesület tagjai
Fotó: Beküldött fotó

– Míg a férfiak ezzel foglalkoztak, addig az asszonyok lefestették a pajta oszlopait, és a pajta bútorzatából a padokat. Az oldalfal festésével és a kúpcserepek felrakásával fejeződött be a munka.

Összesen huszonnyolcan vettek részt a táborban, mely a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával és az egyesületi tagok hozzájárulásával valósult meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában