Életbe léptek a helyi rendeletek a köztéri maszkviselésről

Koronavírus-fertőzés miatt rendkívüli szünetet rendelt el csütörtöktől november huszadikáig a Szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvodában az Oktatási Hivatal.

Munkatársainktól

Fotó: Nagy Balázs

–Két felnőtt igazoltan megfertőződött, két másik vizsgálata pedig folyamatban van. Az óvodában elrendelt rendkívüli szünet kilencvennégy gyermeket érint, akiknek szülei mindannyian ismerik és tudomásul vették a helyzetet – válaszolta kérdésünkre Selmeczi Zoltán, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója.

Más szolnoki óvodákban is voltak megbetegedések.

– Eddig összesen kilenc intézményben fordult elő a koronavírus, van, ahol több csoportot is érint a járványügyi helyzet, jellemzően hullámokban tapasztaljuk a fertőzés jelenlétét – tájékoztatta hírportálunkat Ferenczné Teleky Éva, Szolnok Városi Óvodák vezetője. – Nyolcvanöt csoportban összesen három gyerek és huszonhét kolléga betegedett meg eddig, több mint ötvenen voltak karanténban szeptember vége óta.

Törökszentmiklóson is kijelölték a helyszíneket

Életbe léptek a közterületeken kötelező maszkviselést szabályozó helyi rendeletek a nagyobb városokban. Csütörtökre Törökszentmiklóson is kijelölte Markót Imre polgármester azokat a helyszíneket, ahol a hat év felettieknek maszkot kell hordaniuk. A szerdától életbe lépő szigorítások részeként a tízezer főnél nagyobb városok polgármestereinek el kell dönteniük azt, hogy a település mely közterületein kell maszkot hordani, ami sporttevékenység közben, parkokban és zöldterületeken továbbra sem kötelező.

A helyi rendelet szerint a kereskedelmi tevékenységet folytató üzletek, vagyis gyógyszertárak, drogériák, posták, dohányboltok, vendéglátóhelyek, élelmiszerboltok bejáratának öt méteres körzetében, parkolóiban, valamint a vendégek számára nyitva álló nyilvános helyein és közterületein maszkot kell viselni. Szintén fel kell tenni a védőeszközt a Táncsics úti piac és vásárcsarnok teljes területén, beleértve a Vásárhelyi Pál út felőli parkoló szabadtéri árusítóhelyeit, és a piachoz tartozó parkolóhelyeket is. Emellett a közterületen vagy nyilvános helyen végzett alkalmi vagy idény jellegű árusításra használt helyen, és annak öt méteres körzetében is.

Maszkot kell viselni a közigazgatási, szociális-és gyermekvédelmi, valamint a köznevelési feladatot ellátó intézmények és az egészségügyi szolgáltatók épületeinek bejárata előtt tíz méteres körzetben. Emellett a Kossuth Lajos úti Szalagház továbbá az Árkád előtti gyalogos közlekedési közterületein és minden egyéb közhasználatú parkolóban – áll a közleményben. A rendelet péntektől lépett életbe.

Intézmények környékén is kell a maszk Füreden

Tiszafüreden is elrendelte a polgármester a maszk kötelező viselését a köztereken. Ujvári Imre november 13-án délelőtt adta ki erről szóló közleményét.

– A város közigazgatási területén valamennyi üzlet, működő intézmény, egészségügyi intézmény, ételkiosztást végző vendéglátóhely, posta, óvoda, bölcsőde, általános iskola, közszolgáltatók, hitelintézetek, benzinkutak, hivatalok bejáratától ötven méteres körzetben kötelező a maszk viselése – olvasható a tájékoztatóban. – Ugyancsak kötelező a maszk viselése a vasútállomáson, buszállomáson, buszmegállóknál és a piacokon történő tartózkodás során.

A rendelet szombaton lép hatályba és december 11-ig marad érvényben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában