Karcag

2020.11.07. 07:00

Elsősorban a szeretet erejében hisz a kilencvenöt esztendős ünnepelt

Székely Imre november 2-án töltötte be a 95. életévét. Ebből az alkalomból Szepesi Tibor polgármester az önkormányzat, dr. Zsembeliné Kovács Mária a polgármesteri hivatal, Pánti Ildikó képviselő körzete lakói nevében köszöntötte otthonában.

Daróczi Erzsébet

Székely Imrét születésnapján köszöntötték

Fotó: Daróczi Erzsébet

A vírushelyzet miatt most a nagy, családi ünnepség, ahol három gyermeke mellett hat unokája, tizennégy dédunokája és három ükunokája is ott lett volna, elmaradt, amit nagyon fájlal Székely Imre. Az ünnepelt kedvence a tyúkhúsleves és a karcagi birkapörkölt. Utóbbit évtizedeken át főzte, s közben tudományát átadta unokáinak és dédunokáinak. Öt éve még a Karcagi Birkafőző Fesztiválon maga is fakanalat ragadott.

Székely Imre imádott felesége halála óta bejár az idősek klubjába, ahol a társaság középpontja, hiszen szívesen énekel magyar nótákat és versel is társainak. Ma már Gyöngyi lányával él, ő gondoskodik róla, de a fia és másik lánya, valamint unokái is felkeresik itt, és ő szívesen mesél nekik. A hosszú élet titkáról pedig azt vallja, egyszerűen csak szeretet és munka kell, hogy legyen.

Székely Imrét születésnapján köszöntötték
Fotó: Daróczi Erzsébet

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában