JÁSZKUNSÁG

2020.11.16. 19:00

Ezúttal is várják a Prima javaslatokat

A területi Prima díj évek óta az egyik legjelentősebb, civil szféra által adományozott elismerés térségünkben. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöksége 2021-ben tizenhetedik alkalommal szeretné megrendezni a Területi Prima Gálát, melyen ünnepélyes keretek között adják át az elismeréseket.

Kovács Berta

A VOSZ ezúttal is várja a javaslatokat a megye egész területéről irodalom, színház- és filmművészet, képzőművészet, tudomány, oktatás és köznevelés, építészet és építőművészet, sajtó, népművészet, zeneművészet, valamint sport kategóriában jeleskedő, díjazásra érdemesnek tartott személyekre, csoportokra.

A civil szférából érkező javaslatok alapján tíz kategóriában harminc jelöltet választanak ki. A leadott voksok alapján döntőbe jutott kategóriagyőztesek közül pedig további szavazási körben dől el, kik vehetik át jövőre a jeles díjat.

A jelöltek névsorát, elérhetőségét pár mondatos indoklással együtt december 10-ig kérik elküldeni a VOSZ-hoz (Szolnok, Óvoda út 2.) vagy az Új Néplap szerkesztőségébe. Korábban már jelölt, de díjat nem nyert személyek ismét jelölhetők. A jelöltek személyére bárki javaslatot tehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában