Galériával

2020.11.02. 20:00

Időkapszulát helyeznek el a megújult szolnoki toronyban

Szombaton este hat órakor tartották a megyeszékhely protestáns felekezetei közös reformáció ünnepi istentiszteletüket. Ennek a megemlékezésnek minden esztendőben másik gyülekezet ad otthont, és ebben az évben a református templom most befejezett felújítása alkalmából ez az istenháza volt az esemény helyszíne.

Szathmáry István

Az istentisztelet végén a jelen lévő vendégek megtekintették az új időkapszulát és az abba kerülő iratokat is

Fotó: Nagy Balázs

A házigazda tisztét betöltő Végh Miklós református lelkipásztor az Újszövetség igéjével, a Zsidókhoz írt levél 13. részének 8 versével: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” köszöntötte az ünnepségre érkező vendégeket, közöttük a helyi protestáns felekezetek megjelent lelkipásztorait. Az igét hirdető Győri Péter Benjámin evangélikus esperest, Szuhánszky István metodista lelkészt, Sztojka Jánost és Sztojka Jánosnét, a Magyarországi Pünkösdi Egyház lelkipásztorait, Tóth Róbert tószegi református lelkészt, továbbá a szolnoki református egyház részéről Bárány György segédlelkészt.

Üdvözölte továbbá Csönge Attilát, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának regnáló igazgatóját is, akinek az egyház a templomfelújítás során napvilágra került történeti értékű dokumentumokat adta át megőrzésre.

– Hálásak vagyunk azért, hogy együtt ünnepelhetünk és együtt szolgálhatunk ezen az istentiszteleten, melyre azért jöttünk el, hogy emlékezzünk az egyház megújulási eseményeire. Nemcsak a reformációra, hanem minden alkalomra, amikor Isten megszólította az ő népét, és az igéhez való visszaigazodást adott életében – mondta a lelki­pásztor.

A napi igéket Szuhánszky István és Bárány György olvasták fel, az igehirdetést megelőzően pedig Sztojka Jánosné lelkipásztorral együtt mondott imát a gyülekezet. Győri Péter Benjámin esperes Jeremiás próféta több mint kétezer éves tanítása alapján szólította meg hallgatóságát. Többek között kiemelte, hogy a kereszténység annak ellenére egy családot alkot, ha a térbeli távolság mellett időben is évezredek választhatják el a tagjait egymástól.

– Jézus Krisztus minden időben ugyanaz – emlékeztetett az alkalom elején elhangzott igére.

– Tartozhatunk más-más felekezethez, de csak szokásainkban különbözünk, és Isten igéje összeköt bennünket. Az emberi szív ugyan időnként hajlamos eltérni tőle, és ezért folyamatos reformációra, megújulásra szorulunk. Erre akkor van különös szükségünk, amikor összezavarodik a világ, mint jelenleg is. Amikor egy-egy kultúra, emberi közösség elveszíti a tájékozódást, és zűrzavaros gondolatok, életformák jelennek meg.

– Akkor az Úr új lendülettel és határozottsággal szólaltatja meg az igét, és ezt mindig saját népén át teszi. Ma, amikor a korszellemhez való igazodás is nagy kérdésünk, akkor a Luther által is felismert utunk az lehet, ha az igére támaszkodva nem függünk emberi véleményektől. Az evangélium alázatossá, bátorrá és hitelessé tehet bennünket, és ha Isten népe megújul, át tudja formálni maga körül a világot – hangsúlyozta.

Az istentisztelet befejezéseként Végh Miklós lelkipásztor adott hálát a megújult református templomért, melyet 126 éve a mostanihoz hasonló összefogással emelt az akkori egyház. Utána ismertette az időkapszulában talált becses történeti dokumentumokat. A Nemzeti Levéltár munkatársai által szakszerűen restaurált iratokat a jövőnek szóló üzenet egy példányával – melyet a gyülekezet gondnoka, dr. Szabó Károly és a hitbeli egység jeleként a jelen levő lelkészek is aláírtak – átadta Csönge Attila levéltár-igazgatónak. Befejezésül arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy az új időkapszulát – melyben helyet kapnak az Új Néplap mostani eseménnyel foglalkozó számai is – egy későbbi időpontban fogják végleg lezárni és elhelyezni a megújult toronyban.

– A rendhagyó idők rendhagyó formákat kívánnak. Mi még adósok vagyunk egy hálaadó istentisztelettel, amit a jelenlegi helyzet miatt el kellett halasztanunk. De nem mondunk le róla, és amikor már a mostani kötöttségek nélkül tudunk együtt lenni, akkor minden támogatónkkal és segítőnkkel együtt szeretnénk hálát adni Istennek a most megtapasztalt ajándékáért – mondta.

Az esemény a jelen lévő lelkipásztorok közös áldásával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában