Közös munka

2020.11.02. 07:00

Könyvet készítenek Kisújszállás szülöttéről, Csukás Istvánról

Gyerekeket és felnőtteket is bevonnának annak a könyvnek az elkészítésébe, amelyet Csukás Istvánról, a város szülöttéről szeretne elkészíttetni az önkormányzat.

Daróczi Erzsébet

Mint megtudtuk, egy sikeres városi pályázatnak köszönhetően a Karcagi kistérség közösségi fejlesztése elnevezésű projekt keretében most 7–8. osztályos általános és középiskolás fiatalokat is várnak egy közös munkába. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnek alkotni, ötletgazdagok, nyitottak a világra. Akik szeretik a művészeteket és annak területeit: az olvasást és az írást, a zenét, a táncot és az éneklést, a képzőművészeteket: festést, rajzolást.

A könyv készítőinek szándéka szerint a közös munka végeredménye egy olyan könyv lesz, amely a felnőttek és a diákok közös munkájaként, jövő év tavaszán jelenik meg.

A diákok írásos jelentkezését még november 10-ig, elérhetőségük megadásával várják a városháza 27-28-as irodájában, ahol a részletekről is érdeklődhetnek a jelentkezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában