Nemzetközi kampány

2020.11.09. 07:00

Megyénkben több helyszínen is gyűjtik a használt mobilokat

Mind gyakrabban vásárolnak új mobiltelefont az emberek, a régi pedig sokszor nem talál új gazdára, hanem a fiók mélyén végzi. A Passzold vissza, Tesó! elnevezésű, használt mobiltelefonokat visszagyűjtő nemzetközi kampány erre kínál megoldást. A kezdeményezéshez immár egyre több ország csatlakozik. Megyénkben pedig Szolnokon kívül már Karcagon is új életet adhatunk megunt vagy elhasznált mobilunknak.

Munkatársainktól

Az egyik szolnoki kávézó vezetője, László Máté szerint is jó ötlet a kezdeményezés

Fotó: Mészáros János

– Öt régi mobil biztosan lapul a szekrényem mélyén – mondta hírportálunknak a szolnoki Bettina. – A kukába semmiképpen nem akartam kidobni őket, arról pedig most hallok először, hogy gyűjtik őket, és hogy vannak újrahasznosítható elemei. Ennek ellenére nem szeretnék megválni tőlük, hiszen köztük van életem első mobilja is, két telefon pedig még teljesen működőképes. Azok jók lesznek tartaléknak, az okostelefonok ugyanis pár év használat után bármikor tönkremehetnek – tette hozzá a fiatal lány.

A pár évtizede még luxuscikknek számító mobiltelefon már mindennapi használati tárgyunk. Felmérések szerint hazánkban tíz háztartásból kilencben van legalább egy vezeték nélküli telefon. Az elhasznált mobilok száma így egyre nő. Ezért indította el két évvel ezelőtt a Passzold vissza, Tesó! elnevezésű, használt mobiltelefonokat visszagyűjtő nemzetközi kampányt a budapesti Jane Goodall Intézet. Azóta több mint hatszáz helyszínen két és fél tonna mobiltelefont szedtek össze a résztvevők.

Az egyik szolnoki kávézó vezetője, László Máté szerint is jó ötlet a kezdeményezés
Fotó: Mészáros János

Az éppen aktuális gyűjtőpontok az intézet oldalán követhetők nyomon. Megyénkben jelenleg a Karcagi Arany János Általános Iskolában, a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában és a szolnoki Cafe Freiben adhatók le a használt mobilok. Utóbbi helyszínen 2018 decembere óta található gyűjtőpont.

– Mivel a nemzetközi kávéházlánc csatlakozott a kampányhoz, így mi is, de szerintünk is jó ötlet ez a kezdeményezés – mondta László Máté, a szolnoki kávézó vezetője. – Először jól látható helyre tettük ki a gyűjtődobozt, és a Facebook-oldalunkon is híreltük. Akkor hoztak is egy-két nagyon régi készüléket, utána viszont nem igazán érdekelte az embereket, így egyre hátrébb került, végül a sarokban kapott helyet a gyűjtődoboz. Sajnos azt kell mondanom, hogy nálunk nem igazán sikeres ez a kampány. Csupán pár darab töltő lötyög a doboz alján, és leginkább a szemetet dobálják bele az emberek – árulta el Máté.

Nyíri-Kiss Nikoletta diákönkormányzat-segítő pedagógustól megtudtuk, hogy a Karcagi Arany János Általános Iskola 2019 szeptemberében csatlakozott a kampányához. Az első gyűjtődobozt idén május elején zárták le, amelynek tartalma közel tíz kilogramm használt készülék volt. Az elmúlt tanév sikerén felbuzdulva, az intézményben idén is gyűjtik a mobilokat.

– Fontos tudni, hogy a készülékek akkumulátor nélkül is leadhatók – hangsúlyozta Nyíri-Kiss Nikoletta. – Az iskola zárt szekrényében összegyűlt telefonokat Budapestre juttatjuk el, ahol egy zárt láncon keresztül feldolgozzák és megsemmisítik őket, tehát a készülékekről senki nem fog adatot menteni. Az iskolai gyűjtődoboz a karcagi lakosok számára is nyilvános. A gyűjtőszekrényt a főbejárat mellett, közvetlenül a portán helyeztük el, annak érdekében, hogy bárki számára könnyen megközelíthető legyen.

Fontos, hogy az eszközöket személyes adataink törlése után adjuk le

A Passzold vissza, Tesó! mozgalomhoz 2019 tavaszán a KÖVET Egyesület is csatlakozott.

– Célunk a magyar háztartásokban már nem használt mobiltelefonok összegyűjtése – tájékoztatta hírportálunkat Bíró Imola, az egyesület kommunikációs munkatársa. – A használt készülékből tizenhét fémet lehet kinyerni, aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet, tantált. Utóbbi ércét, a koltánt, Afrikában, a veszélyeztetett fajok, például gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket. Ha azonban a használt mobiltelefonokban található ásványokat újrahasznosítják, akkor ezen ércek bányászata csökkenni fog. Az akció során a készülékeket adományként vesszük át, ezért nem minősülnek hulladéknak, tehát a fémkereskedelmi törvény nem vonatkozik rájuk. Fontos, hogy a telefonokat a személyes adatok törlése után adják le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában