Az adománygyűjtést is megnehezíti a járvány a megyében

Mikuláscsomagokat kapott a napokban a szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet gyermekosztálya. A kicsik minél gyorsabb felépüléséhez a COOP Szolnok Zrt. és a Szalay Könyvek Könyvkiadó járult hozzá ezen a módon.

Munkatársainktól

A szolnoki Hetényi kórházba is érkezett adomány

Fotó: Csabai Isvtán

Ha rendhagyóan is, de sok helyen készülnek az ünnepekre és az adománygyűjtésre is. A szolnoki Családok Átmeneti Otthonában például az ilyenkor szokásos ünnepség elmarad, helyette éjszaka, titokban érkezik a Nagyszakállú, hogy az ott élő gyermekeket meglepje de­cember hatodika reggelén.

– Hagyományaink szerint minden évben személyesen találkoznak a kicsik a Mikulással, de idén a járvány miatt ez elmarad – mondta Sándorné Pólik Róza, a szolnoki családok átmeneti otthonának vezetője.

– Az ünnepet úgy oldjuk meg, hogy a gyermekek kitisztítják a csizmáikat, elhelyezik az ajtó elé és reggelre benne lesznek a csomagok – mondta Sándorné Pólik Róza, a szolnoki családok átmeneti otthonának vezetője.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet intézményében jelenleg a tíz felnőtt mellett huszonöt gyermek él.

A legfiatalabb hét hónapos, a legidősebb is csak tizenöt éves.

Az otthon dolgozói a karácsonyt is igyekeznek a lehetőségekhez képest meghitté tenni, bár még nem tudni, milyen szabályozás lesz érvényben a szeretet ünnepén.

– Úgy tervezzük, hogy két csoportra osztjuk a lakókat, és két karácsonyi ünnepséget tartunk, így kisebb lesz a jelenlévők létszáma. A maszk viselése a közösen használt helyiségekben kötelező, valamint a kézfertőtlenítés is, melyre az otthon több pontján is lehetőség van.

A szervezet továbbra is fogadja az adományokat, melyeket fertőtlenítve, két nap elkülönítés után adnak át a lakóknak.

Két cég is csomagokat vitt a szolnoki Hetényi Géza kórház gyermekosztályára
Fotó: Csabai Isvtán

A Magyar Vöröskereszt megyei szervezeténél sem a megszokott módon zajlik az adománygyűjtés.

– A vírushelyzet miatt nem fogadunk használt ruhákat és játékokat,

leginkább pénzadományból vásárolunk vagy termékeket várunk. December elsejétől huszadikáig pedig az egyik szolnoki nagyáruház előterében tartós élelmiszereket gyűjtünk. Folyamatosan visszük az irodába, ahol csomagoljuk, hogy még az ünnepek előtt a családokhoz kerüljenek – fejtette ki Juhász Éva, a szervezet megyei igazgatója.

– A járványhelyzetet maguk a karitász tagjai érzik meg igazán, hiszen nem találkoznak, nincsenek nagyobb rendezvényeink sem – tájékoztatta hírportálunkat Hernádi Ferenc. A szolnoki Szent Erzsébet Karitász csoport megbízott vezetője elmondta, elmaradnak az olyan akcióik, mint a hajléktalanoknak szervezett főzés, melegétel-osztás, de a Szent Erzsébet-bált sem szervezik meg.

– Leszűkült a tevékenységi körünk, csak a legfontosabbakra koncentrálunk. Azaz, hogy gyűjtsük az élelmiszert és kiosszuk azt – tette hozzá a vezető, hozzátéve, a ruhaosztás is folyamatos náluk, fogadják az efféle adományokat. Az osztáskor azonban be kell tartani a szokásos járványügyi előírásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában