Videóval

2020.12.29. 11:30

Figyelemfelkeltő táblákat helyeztek ki a zebrákhoz Szolnokon

„Lassíts! Vigyázz ránk!” feliratú, kisgyermekekkel illusztrált figyelemfelkeltő táblákat helyeztek ki két szolnoki gyalogátkelőhely közelében is a közelmúltban.

Czakó Nóra

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Facebook-oldalán közzétett videóból kiderült, hogy egy helyi lakostól származik az ötlet, aki más településen látott hasonló táblákat. Javaslatával megkereste Ligeti József önkormányzati képviselőt, aki a polgármester segítségét kérte. Szalay Ferenc a gyermekeink, unokáink biztonsága, illetve egészsége érdekében jó ötletnek és szükségesnek tartotta a kezdeményezést.

Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, egyelőre két intézmény, a szandaszőlősi és a Szegő Gábor Általános Iskola előtti gyalogátkelőhelyeknél találkozhatnak a közlekedők a táblákkal.

– Amennyiben a szülők és gyerekek megszeretik, valamint általuk a biztonság is növekszik, társaságunk támogatni fogja az ilyen táblák kihelyezését az óvodák, bölcsődék, iskolák környékén – fogalmazott Lits László.

Mint megtudtuk, a közeljövőben további gyalogátkelőhelyek mellé kerülnek majd ki a figyelemfelhívó jelzések.

– A Kassai úti iskola környékére egészen biztosan kell ilyen tábla, de szeretném, ha az Ady Endre út zebrái sem maradnának ki – fűzte hozzá Szalay Ferenc.

– Megkérdeztük a rendőrséget is, hogy ők mely gyalogátkelőhelyeket látják frekventáltnak, így most mintegy 10–12 van a tarsolyban. Ezeket a táblákat fényvisszaverő fóliával is le kell majd fedni, hogy este is jól láthatóak legyenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában