JÁSZKUNSÁG

2020.12.21. 11:30

Óvatosan etessük a madarakat télen!

Vajon hogyan kell helyesen etetni télen a környezetünkben élő maradakat? Szükséges egyáltalán a gondozásuk? Egyebek mellett ezekről is beszélgettünk Urbán Sándorral, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Helyi Csoportjának elnökével.

Köllő Judit

A legnagyobb hidegben a cinegéknek is jól jön egy kis élelem

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

– Mivel etessük a madarakat?

– Ökológiailag és madártanilag nem szükséges az etetésük, akármennyire is furcsának tűnik. A vadmadarak ellátásának vannak olyan árnyoldalai is, hogy az etető környékén koncentrálódnak, mellyel könnyen megfertőzhetik egymást.

Nem kell erőltetni ilyenkor még a táplálékpótlást, komolyabb téli időszakban érdemes a leginkább foglalkozni ezzel.

Legfőképp olajos magvakkal, napraforgóval vagy állati zsiradékkal, faggyúval kínáljuk őket! Amivel egyáltalán nem szabad, az az emberi pékáru. Tudni kell, hogy a madarak gyomrába kerülve megsavanyodik, és az elpusztulásukat okozhatja. Figyeljünk az itatásukra is, mindig legyen friss víz kitéve! Itt is gondoljunk a vizestál tisztítására, ugyanis ennek hiányában is könnyen megfertőződhetnek.

– Milyen madarakat láthatunk vendégül?

– Az egyik leggyakrabban látható madár a széncinege, valamint a jóval ritkábban fellelhető kék cinege. Amikor jobb az időjárás, a meggyvágó is előfordul az etetőn. Ide sorolható az erdei pinty és a házi veréb is, ami ma már kimondottan ritka fajnak számít. Ez utóbbit negyven-ötven évvel ezelőtt még alig lehetett elhajtani a házaktól, mára már jóval kevesebbet láthatunk belőle. Ennek legfőbb oka, hogy egyre kevesebben tartanak háziállatokat, elöregedett a falvak lakossága, így nem talál táplálékot. Így manapság védett fajnak számítanak a házi verebek.

A legnagyobb hidegben a cinegéknek is jól jön egy kis élelem
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

– Meddig etethetjük őket?

– Sokan jószándéktól vezérelve egész évben etetik őket. Ezzel többet ártanak, mint gondolnánk! Mostanság már mediterrán jellegűvé vált az éghajlatunk, az esztendő nagy részében egyáltalán nem szükséges táplálékot adnunk nekik. Január második felétől, időjárástól függően szabad etetnünk őket, előtte nem. Főleg akkor gondoljunk rájuk, ha kifejezetten hideg telünk van, amikor az éjszakai hőmérséklet eléri a mínusz tíz fokot.

Urbán Sándor
Fotó: Mészáros János

Gyerekkorától kezdve csodálja az állatokat

– Kölyökkoromban mindenféle madárfaj megfordult az ember háza tájékán – emlékezett vissza a kezdetekre a szakember. – Szerettem őket hallgatni és nézegetni, mindig nagy érdeklődéssel voltam irántuk. Általános és középiskolában elkezdtem jobban foglalkozni velük, rengeteg szakkönyvet és cikket olvastam róluk. Mindezt a szüleimnek is köszönhetem, hiszen mindketten nagyon szerették és féltették az állatokat, legfőképp a madarakat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában