Szolnok

2020.12.23. 07:00

Sok adomány és élelmiszer gazdára talált az egyesület jóvoltából

Több mint hatszáz családot támogatott 2020-ban a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat.

Kovács Berta

Jelentős adományozói tevékenységet végzett idén a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület megyei koordinátoraként év végéig több mint hétezerháromszáz élelmiszercsomagot osztanak ki, és hatszázharminchárom rászoruló családot támogatnak.

– Munkatársaink tizennégyezer-hatszáz munkaórával, közel tizenegyezer levezetett kilométerrel, közel százhuszonnégyezer kilónyi megmentett élelmiszerrel, továbbá kétezerhatszáz kilónyi karácsonyi tartósélelmiszer-adomány gyűjtésével járultak hozzá az eredményekhez.

– Ebben az évben kettő angol, egy francia és egy amerikai áruházlánccal dolgoztunk partnerségben. Jövő évben fő feladatunk az infrastrukturális és a partneri hálózatunk fejlesztése lesz, hogy ki tudjuk szolgálni a megnövekedett igényeket – számolt be róla dr. Molnár Beáta. A Contact Mksz elnöke elmondta, idén egyesületük egyéb más adományokat is tudott osztani.

Ruhaadományban például negyvenkét család részesült, összesen pedig közel négyezer egyéb adomány talált gazdára általuk – ezek között bútorok, lakásfelszerelések, gyermekjátékok és konyhai eszközök is megtalálhatóak voltak.

A Széchenyi Tanodában harminc halmozottan hátrányos helyzetű gyermek tanul. A járványhelyzet miatt a hagyománynak számító Tanodák Karácsonya ünnepségét ugyan nem tudták a Szandaszőlősi és az Újvárosi Tanodával együtt megtartani, azonban a karácsonyi csomagok a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Édes-Száj adományából – a Contact Mksz jóvoltából – ismét eljutottak a nélkülöző gyermekekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában