Galériával

2020.12.04. 20:00

Tartósélelmiszer-adományt osztottak a szolnoki városházán

Dr. Kállai Mária térségi országgyűlési képviselő százötven csomag tartósélelmiszer-adományt osztott szét a Szolnok Segít program és az Ökumenikus Lelkészkör ajánlása alapján pénteken.

Köllő Judit

Fotó: Csabai István

– Itt vagyunk egy olyan időszakban, amikor mindannyiunkat próbára tesz a koronavírus-járvány. Ilyenkor advent idején jellemzőbb az, hogy még több melegség önti el az emberek szívét, jobban odafigyelünk egymásra. Azt gondolom, hogy összességében elmondhatjuk, hogy ebben a városban ez egész évben észrevehető. Kérek mindenkit, hogy akinek van rá lehetősége, a Szolnok Segít programon keresztül támogassa a rászorulókat – hangsúlyozta dr. Kállai Mária.

Dr. Nyergesné dr. Farkas Gabriella a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági részvénytársaság képviselőjeként volt jelen a rendezvényen.

– Már évek óta hagyomány, hogy karácsony előtt próbálunk segíteni a rászorulókon. Korábban más keretek között tartottuk meg a rendezvényt, hiszen a Kosárkarácsony elnevezésű esemény keretein belül tettük meg a felajánlásokat és juttattunk el adományainkat a rászorulóknak – magyarázta Gabriella.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában