közösségi összefogás

2020.12.27. 07:00

Új játszótér épülhet az adományokból Abonyban

Az Összefogással minden abonyi gyermek játszóteréért! a mottója annak a városi kezdeményezésnek, amelyet a közelmúltban hirdettek meg. Az új játszótér kialakítását az elmúlt napokban sokan támogatták a településen, ahol azt remélik, tavasszal összegyűlhet annyi pénz, amelyből elkezdődhet a munka.

Hartai Gergely

– A városban jelenleg csak egyetlen, minden szabványnak és normának megfelelő játszótér működik, a Kálvin úton. Ezt a létesítményt sok évvel ezelőtt alakították ki. Akkor a város képviselő-testületének külsős bizottsági tagjainak egy része lemondott tiszteletdíjáról, ebből épült meg. Azóta folyamatos karbantartással igyekeznek megőrizni az állagát – beszélt a területről a város sajtóreferense.

Lőrinczy Veronika hangsúlyozta, az állagmegóvás a gyermekek nagy örömére sikerült is. Mi több, az idei esztendőben öt új eszközzel is bővítette a városvezetés a kínálatot. Emellett egy szabadtéri sportparkot is felépítettek a helyszín szomszédságában, mely nagy népszerűségnek örvend a sportolni vágyók körében.

– Ezek a létesítmények Abony központi részén helyezkednek el. Más városrészben viszont sajnos nem áll rendelkezésre közforgalmú játszótér, habár a település mérete és lakosságszáma indokolttá tenné – hívta fel a figyelmet a szóvivő. Miután rámutatott, az egyes óvodákban és iskolákban van lehetőség játszótéri eszközök használatára, melyek a modern kor követelményeinek mindenben megfelelnek.

Lőrinczy Veronika a leendő terület kapcsán kiemelte, hirtelen jött az ötlet, mely a Szeretlek Karácsony program egyik fontos elemévé vált. S amelynek mottója az „Összefogással minden abonyi gyermek játszóteréért!” gondolat lett.

Abonyban jelenleg a Kálvin úti játszótér várja a gyerekeket
Fotó: Nagy Balázs

– A Városunk Fejlődéséért Egyesület adventi programsorozatában cipősdoboz akciót hirdetett, melynek keretében sok száz hátrányos helyzetű családot támogatnak. Nagy összefogással rengeteg adomány érkezett. December 14-én az egyik helyi lakos 100 ezer forintot ajánlott fel egy új játszótér megépítésére – közölte.

Pető Zsolt polgármester közösségi oldalán tette közzé a jó hírt. Emellett hangsúlyozta, az ötlethez csatlakoztak a Váro­sunk Fejlődéséért Egyesület képviselői is, akik további 300 ezer forinttal támogatják a tér kialakítását. Később, ám még a hír közzététele napján, újabb 500 ezer forintos felajánlást tett az egyik abonyi vállalkozó, hogy a rendelkezésre álló összeget növelje. Megtudtuk, a program a Városunk Fejlődéséért Egyesület Takarékbank Zrt.-nél vezetett 65100345-11026228 bankszámlára történő utalással, „Játszótér” közleménnyel támogatható.

Lőrinczy Veronika kiemelte, eddig 1,2 millió forint gyűlt össze a nemes célra. Aki adományozott, adventi bögrét kapott ajándékba, s ez a jövőben is így lesz. Lehet névvel, és név nélkül is felajánlást tenni, illetve a főtéri játékboltban is elhelyeztek egy e célra rendszeresített gyűjtőládát.

A tervek szerint a játszótér helyszínét később, az adakozókkal történt egyeztetés után határozzák meg. Az új eszközöket a legnagyobb társadalmi támogatottságot élvező helyszínre telepítik majd. Egy új, szabványos terület kialakítása sajnos több millió forintba kerül. A város azonban abban bízik, hogy tavaszra rendelkezésre áll majd az az összeg, amelyből létrejöhet a várva várt beruházás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában