Cégre fel

2020.12.18. 17:30

Újabb országos versenyeken remekeltek a szolnoki kerósok

Cégalapítás kidolgozása és egy tanulást könnyítő applikáció megtervezése is a feladatok között szerepelt a „Cégre fel” online országos vállalkozói esettanulmány versenyen. A Szolnoki Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola tizenharmadikos postai üzleti ügyintéző szakos tanulói – Biriszló Kíra, Talált Lili Anna és Tóvízi Zsanett – hetvenöt csapat közül kerültek ki győztesként. De az őszi félévben nemcsak ők remekeltek, a tizedikes Pallagi Zoltán Bence ugyanis megnyerte az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny humán tárgycsoportjának döntőjét.

P. Pusztai Nóra

A Tóvízi Zsanett (balra), Talált Lili Anna (középen) és Biriszló Kíra alkotta csapat diadalmaskodott az esettanulmányi versenyen

Fotó: P. Pusztai Nóra

A Kárpát-medencében élőknek hirdették meg a „Cégre fel” online országos vállalkozói esettanulmány versenyt, hetvenöt csapat közel kétszáz diákja mérette meg magát, közülük a Szolnoki Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola tizenharmadikosai kerültek ki győztesen.

Talált Lili Anna és Tóvízi Zsanett korábban részt vett már versenyeken, a Biriszló Kírával kiegészült trió viszont most dolgozott először együtt.

– Mivel vállalkozási ismereteket nem tanulunk, így kihívásként tekintettünk a versenyre, hiszen az öt év alatt ilyen típusún még nem vettünk részt. Az első forduló online zajlott még októberben. Feladatokon keresztül egy hamburgerezőt hoztunk létre. Végig kellett gondolni például, hogy hol nyitnánk meg, mi lenne a neve, de a versenytársak helyzetére is reagálni kellett. Megoldásainkkal bejutottunk a legjobb húsz csapat közé – mondta a tizenharmadikos postai üzleti ügyintéző tanuló, Talált Lili Anna.

A Tóvízi Zsanett (balra), Talált Lili Anna (középen) és Biriszló Kíra alkotta csapat diadalmaskodott az esettanulmányi versenyen
Fotó: P. Pusztai Nóra

A második fordulóban egy oktatást modernizáló applikációról készítettek prezentációt, majd a legjobb hat között ezt online élőben be is mutatták.

– Postásoknak tanulunk, nincs tankönyvünk, az applikáció segítene a tananyag elsajátításában – mondta.

– Össze kellett hangolni a munkát. Készítettünk SWOT-analízist, figyelve a belső és a külső tényezőket, hogy befolyásolják a vállalkozást, valamint a pénzügyi tervet. Az applikációban meg arra is gondoltunk, hogy ne csak a postásszakmában legyen ilyen, hanem a fodrászhoz meg az autószerelőhöz is – tette hozzá Tóvízi Zsanett.

A sikeres trió a tapasztalat és szakmai tudás mellett utalványt és könyveket is nyert, ha a járványügyi helyzet engedi, színházjegyeket is felhasználhatnak. De nem csak ők büszkélkedhetnek kiemelkedő eredménnyel, a tizedikes Pallagi Zoltán Bence az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny humán tantárgycsoport országos döntőjét nyerte meg. Egyik feladatában Churchillként egy állásinterjún vett részt.

– Mindig szerettem a történelmet, sokat foglalkozom vele, szívesen olvasok könyveket is a témában, de a családomban is akadnak, akik ennyi idősen hasonló versenyen vettek részt – mesélt a nevezés miértjeiről a tizennyolc éves fiatalember.

A tizedikes Pallagi Zoltán Bence is döntőt nyert
Fotó: P. Pusztai Nóra

Már a februári első fordulóra is sokat készült, mely során a megméretés jellegéből adódóan irodalmi és nyelvtani kérdésekre is válaszolnia kellett.

– A megyei fordulót már online tartották, egy honlapra kellett regisztrálni, másfél óra volt hetvenkét feladatra. A járvány miatt újragondolták az országos döntőt. Ki kellett választani egy irodalmi vagy történelmi személyiséget, akinek beöltözve egy állásinterjún vettem részt – mesélte Zoltán.

– Churchillre esett a választás, mert egy jól megfogható és megtanulható személy, akit a világon szinte mindenki ismer. Az utolsó forduló egy online videóprogram segítségével zajlott. Inget és zakót viseltem, a háttérbe szivaros dobozt és whiskey-s poharat is tettünk. Számomra is új helyzet volt, de jól vettem az akadályt – avatott be a részletekbe a pincértanuló.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában