hazakerülés

2020.12.21. 16:30

Városi tulajdonba kerülhet a múzeum Túrkevén

A Finta Múzeum épülete nem városi, hanem állami tulajdon. Úgy tűnik, ez most változhat. A városvezetés no­vember elején kezdeményezte az intézmény „hazakerülését”, vagyis hogy az állami tulajdonú épület térítésmentesen lehessen városi vagyon.

Rimóczi Ágnes

– Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert kerestem meg kezdeményezésemmel, aki intézkedett az ügyben. A nem kultúrakedvelők részére is érték lehet, hogy egy sok milliós ingatlan kerül a város tulajdonába, de mindenképpen fontos, hogy teljes önrendelkezésünket visszaszerezhetjük az épület felett, így annak fejlesztése, felújítása immár saját lehetőségünk lesz mindenben.

Ez idáig volt, hogy pályázatokból maradt ki a város, amit a Finta Múzeum fejlesztésére fordíthatott volna, csak azért, mert nem saját tulajdona az épület.

Ez változhat most meg – derül ki a városvezető tájékoztatójából. Sallai R. Benedek – ahogy írja – már kézhez vette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatójának levelét, amiből kiderül, hogy 2021 első negyedévében megtörténhet a tulajdonrendezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában