Videóval - frissítve

2020.12.29. 13:38

Voltak, akik Szolnokon is érezték a földrengést

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is lehetett érezni kedden délután fél egy körül a Horvátországban pusztító földrengést.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

FRISS – 14:05

Szolnokon kívül Újszászról és Kunhegyesről is jelezték olvasóink, hogy kilengtek a csillárok a földrengés idején.

FRISS – 14:05

Elkezdtek érkezni a beszámolók az észlelésekről.

– Úgy éreztem, mintha kicsit mozogna a gurulós szék alattam, és először azt hittem, megszédültem, habár nem éreztem rosszul magam – számolt be tapasztalatairól egyik szolnoki olvasónk.

– Aztán pedig attól féltem, hogy épp készül összeroskadni a szék alattam, azért remeg. Egy pillanatra átfutott a fejemen, hogy mi van, ha földrengés, de azt gondoltam, biztos csak a képzeletem játszik velem, mert tényleg csak alig észrevehetően mozgott. Kiderült, kollégám is érzett valamit, de ő is azt hitte, szédül, vagy annyira dobog a szíve, hogy attól mozog a széke. Csak amikor meglátta a Facebookon, hogy más is földrengésre gyanakszik, akkor jöttünk rá, hogy mégis csak jól éreztük – fűzte hozzá.

Korábban írtuk:

A szolnoki Ady Endre útról arról tájékoztatták hírportálunkat, hogy ha nem is erőteljesen, de megmozdultak bútorok, illetve erőteljes szívdobogást, szédülést éreztek. Az egész jelenséget néhánytól néhány tucat másodpercig érzékelték.

A keddi földrengés epicentruma Közép-Horvátországban volt. A szeizmológiai mérések szerint kedden 6,4-es erősségű földrengést mértek a horvátoknál.

A horvát sajtó szerint Zágrábot nagyon megrázta a keddi földrengés, írja a helyi lap, a Jutarnji. A lap szerint a földrengés 12.20-kor kezdődött és közel 20 másodpercig tartott. Az EMSC bejelentése szerint a földrengés epicentruma Petrinja közelében van, a nagysága eléri a 6,4-et, az epicentrum 10 km mélyen található.

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában