Balla Imre

2021.01.12. 11:30

A kultúrát is támogatja Törökszentmiklós új díszpolgára

A városkép szépítése, fiatalok képzése, kezdő vállalkozások segítése, a kultúra ápolása – csak néhány azon tevékenységek közül, melyet Balla Imre törökszentmiklósi vállalkozó az évtizedek során a településért tett. Tavaly év végén nem véletlenül kapta meg a díszpolgári címet, hiszen amellett, hogy felépített egy sikeres céget, soha nem feledkezett meg szülővárosa támogatásáról sem.

Molnár-Révész Erika

Balla Imre gépészmérnök, vállalkozó (jobb szélen) és kollégái a katolikus templom egyik óralapjának festése közben. A felújítási munkálatokat 2018 végén és 2019 elején végezték

Fotó: Mészáros János

– Már a nagyapám is gépész volt, mégpedig az első, akinek megvolt erről a szakképesítése a megyében. Édesapám is gépész lett, így adódott, hogy én is erre a pályára léptem – mesél a családi örökségről a sikeres vállalkozó, aki marós szakmunkásként kezdte, majd az érettségi után a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőtúri Főiskolai szakán diplomázott.

Ezt követően a Mezőgép üzemfenntartási osztályvezetője lett és szaküzemmérnök diplomát is szerzett. Folyamatosan képezte magát, hiszen mint mondja, ez a szakma is állandóan változik, fejlődik. Azután 1993-ban megalapította acélszerkezet-gyártó cégét, azóta több nagyvállalat és külföldi vállalkozás beszállítója.

Három fővel indultak, ma már huszonöten dolgoznak nála. A megyei iparkamarának 1994-től tagja, majd 2004-től elnökségi tagja lett. Feladatának tekinti a kisebb, helyi vállalkozások segítését, és évente akár hét ipari tanuló is végez szakmai irányítása mellett.

– Jó szakmunkások nélkül az ipar, sőt az egész társadalom gyengévé válik. Amikor egy nálunk képzett fiatal megkapja a szakmunkás-bizonyítványt és elmondja, hogy a legmodernebb cégeknél alkalmazzák, megbecsült dolgozó vált belőle és előrehaladt életével is, az nagyon jó érzés. Az elméleti és szakmai tudás nagyon fontos, de ugyanúgy a feladatokhoz való hozzáállás és a viselkedés is. Ez nekem szívügyem – vallja, miközben folyamatosan figyelemmel kíséri és támogatja a város életét, épített emlékeit, kulturális eseményeit.

Öt éve a helyi könyvtár, irodalom és művészetek támogatására létrehozott Pro Bibliotheca Alapítvány elnöke.

Balla Imre gépészmérnök, vállalkozó (jobb szélen) és kollégái a katolikus templom egyik óralapjának festése közben. A felújítási munkálatokat 2018 végén és 2019 elején végezték
Fotó: Mészáros János

– Az ember a világot járva látja azt, hogy a mi környékünk nem túl gazdag, itt nincsenek olyan jó lehetőségek, mint például a Dunántúlon, ezért minden segítség számít. A támogatási szándék nálam ösztönösen jön, nem is gondolkoztam soha a miérteken.

– Nagyon szeretem ezt a települést, minden örömével, bánatával együtt.

– Törökszentmiklós egy szép alföldi város, amit kevesen ismernek. Sok jóval és bajjal, rejtett szépséggel és rengeteg jó emberrel – véli Balla Imre.

Már 2014-ben Törökszentmiklósért Emlékérem kitüntetést vehetett át a helyi gazdasági élet fejlesztéséért, melyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is díjazott, amikor Elnöki Aranyérem kitüntetést kapott. A városi díszpolgári címet tavaly decemberben vette át.

Harmincméteres magasságban kellett mozgatni az órákat

Balla Imre cégének munkái gyakran jelennek meg Törökszentmiklós közterületein, kandeláberek, kerékpártárolók, kültéri játékok és padok formájában.

Emellett 2008-ban elkészítette a városi nagyszínpadot is, így támogatva a kulturális életet. Balla Imre és csapatának nevéhez fűződik a Szentháromság római katolikus főtemplom óráinak rekonstrukciója is, ez 2018 és 2019 fordulóján történt.

– Nagy kihívás volt, ugyanis ezeknek az óráknak harminc-ötven év múlva is működniük kell. Csapatmunka volt a hat óralap és a mozgató szerkezet felújítása. Többen vettünk részt benne, Szekeres József, a katolikus főtemplom kántora segítségével. Mindenki hallatlan lelkesedéssel végezte a feladatát. Magukat az óralapokat valamikor a kilencvenes évek elején renoválták, de az óramozgató szerkezeteket már nagyon régen, több mint ötven éve újították fel. Ezeket működőképessé is kellett tenni.

Ráadásul az órák harminc méter magasan vannak, így a mozgatásuk is nagy feladat volt – emlékezik vissza a kivitelezői munkálatokra Balla Imre vállalkozó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában