csarnoképítés

2021.01.21. 11:30

Cégekkel népesül be Abony ipari övezete

Nemrég újabb szerződés megkötésére került sor a helyi üzleti park egyik ingatlanjára, melyet Pető Zsolt polgármester és Antal Gábor, az AGTitán Kft. ügyvezetője írtak alá. A vállalkozás a tervek szerint fémárut raktároz majd a területen.

Hartai Gergely

A lemezcsarnok anyag- és eszköztárolásra szolgál majd

Fotó: Nagy Balázs

– Korábban egy egyéni vállalkozó bérleti szerződést kötött az egyik itteni területre. Ő már fel is építette a minicsarnokot – közölte hírportálunkkal a város szóvivője.

Lőrinczy Veronika elmondta, mindezeken kívül több szerződéskötés is folyamatban van, melyek egy része adásvételi, másik része pedig bérleti.

A csarnoképítésről megtudhattuk, Retkes Péter egyéni vállalkozó egy 1500 négyzetméteres területet bérelt ki a helyszínen. Időközben pedig már az építkezés is megkezdődött.

A távközlési hálózat tervezésével és építésével foglalkozó cég egy 5x6 méteres sötétszürke lemezcsarnok építése mellett döntött, ahol eszközöket, gépeket, anyagokat tárolnak majd. Tervben van ugyanakkor irodakonténer kitelepítése is – tájékoztatott a napokban a szóvivő.

A lemezcsarnok anyag- és eszköztárolásra szolgál majd
Fotó: Nagy Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában